Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

A legfőbb cél a sportra nevelés - Változik a kerületi támogatások rendszere

Újbuda   |   2020, március 12 - 13:15
Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbuda képviselő-testülete február 27-én elfogadta a kerület 2020. évi költségvetését. Az idei sporttámogatásokról Bakai-Nagy Zitát, a területért felelős alpolgármestert kérdeztük.

Az újbudai sportélet mely területeit érinti az önkormányzati támogatás, és milyen mértékű lesz idén?
A sporttámogatásokat három részre bontjuk Újbudán. Egyrészt vannak a kiemelt sportágak, ide azok a csapatok tartoznak, amelyek NB I-ben játszanak. Az ő munkájukat idén 55 millió forinttal segíti az önkormányzat. A másik fontos terület a sportegyesületek támogatása. A 2020-as költségvetésben 50 milliót különítettünk el erre a célra. A harmadik kiemelt terület a diáksportolók eredményességi támogatása, amely idén is 18 millió forint lesz.

Az eddigiekhez képest változott-e valami a sportot érintő támogatási rendszerben?
Ami nagyon karakteres változás a régihez képest: az előző vezetésnél a támogatások odaítélése szorosan hozzáfűződött az Újbuda Sport Kft.-hez. Ez a kft. írta ki a pályázatokat és döntött a támogatásokról. A mostani városvezetés úgy határozott, hogy ez a feladat és jog kerüljön vissza önkormányzati hatáskörbe, hiszen úgy gondoljuk, hogy ugyanúgy, mint ahogy bármelyik más civil szervezetnél, illetve egyéb pályázatok esetében is, az önkormányzat a leginkább kompetens abban, hogy mi szolgálja az itt élők igényeit és érdekeit. Ezért létrehoztuk az önkormányzaton belül a sportcsoportot, amelynek tagjai a programok szervezésén kívül a beérkezett pályázatokat is kezelik, illetve egy sportmunkacsoportot, amely a beérkezett pályázatokat véleményezi. Ez a csoport öt főből áll, mindannyian sportolók, illetve sportszakemberek.

Milyen fő szempontok szerint döntenek majd?
A legfontosabb célnak az utánpótlás-nevelés mellett a tömegsportok erősítését és a sportra nevelést tekintjük. Azt szeretnénk, ha itt, Újbudán mindenki – korosztálytól függetlenül –, a legkisebbektől az idősekig, megtalálná a neki való sportágat. Ezért a pályázó egyesületeknél is azt vizsgáljuk, milyen kerületi sportrendezvényekben vesznek részt, mekkora tömegeket mozgatnak meg, milyen hatásuk lehet a tömeg- és szabadidősport erősítésében, milyen hatásaik vannak a sportra nevelésben.


Tallér Edina

Címkék: