Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Testületi: változások a közterület fenntartásban

Újbuda   |   2017, január 2 - 08:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Lágymányosi-öbölbe építendő Budapart egyes épületeihez igazította képviselő-testület az építési szabályokat az év utolsó ülésén.

A Budafoki és a Szerémi út mentén irodák, kereskedelmi egységek és szolgáltatói épületek épülnek majd, a lakások elsősorban a Duna-part közelében lesznek. Az összes beépített terület 590 ezer négyzetméter lesz. A kötelezően előírt közparkok aránya nőhet, azok mérete – jogszabályi kötelezettségeknek megfelelően – nem csökkenhet. A több milliárd forintba kerülő közösségi közlekedés fejlesztését a beruházó vállalta magára a BKV-val történő egyeztetés keretében. Felszíni parkolásra nem lesz lehetőség, a gépkocsikat mélygarázsban lehet majd őrizni, a lakóházak és irodákhoz kapcsolódóan.

Komoly, akár 150-550 ezer ezer forint közötti bírságot is kaphat, aki a jövőben a lakása, háza előtti közterületet elhanyagolja – az erről szóló jogszabályról is döntött a testület. A közterületek rendben tartása - a telekingatlanról kinyúló ágak és bokrok metszése, a járda tisztán tartása és síkosság-mentesítés, a telekingatlan határa és az úttest között kiépített vagy kiépítetlen terület gondozása, tisztán tartása, gyomnövényektől történő mentesítse - a Fővárosi Közgyűlés korábbi rendelete alapján a tulajdonos feladata. Ennek és a testületi döntés értelmének megfelelően, mostantól szankcionálni is lehet.

A testületi ülésen jutalomban részesültek a Földművelésügyi Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából kiírt nyílt pályázaton „Zöld Óvoda” és „Örökös Zöld Óvoda” címet elnyert kerületi intézmények. Az Újbudán évek óta folyó, kimagasló környezeti nevelési munka eredményét mutatja, hogy idén több intézmény is megkapta az elismerést. Újbuda Önkormányzata a 2016-os évtől kezdődően, hagyományteremtő jelleggel, külön jutalomban részesíti a címet elnyert intézményeket. Ennek megfelelően „Örökös Zöld Óvoda” rangot kapott az Észak-Kelenföldi Óvoda székhelye és az Újbudai Napraforgó Óvoda telephelye, a „Zöld Óvoda” címet pedig a Lágymányosi Óvoda székhelye és az Újbudai Nyitnikék Óvoda telephelye kapta.

 

Újbuda