Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
március 24. péntek, Gábor, Karina

A baloldali frakció nem támogatja a kerület számára kedvező ingatlancserét

Rendkívüli testületi ülést tartott a képviselő-testület. Legnagyobb érdeklődést és a legtöbb hozzászólást az évek óta tervezett gyermekegészségügyi-centrummal kapcsolatos napirendi pont váltotta ki május 22-én. A grémium döntött még egy újabb ovifoci-pálya építéséről, a MAFC és a BEAC kosárlabda szakosztályainak támogatásáról, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló önkormányzati rendelet újraalkotásáról is.

Az Egry József utca 3–11. (Stoczek u. 21.) szám alatti ingatlan Újbuda Önkormányzatának tulajdona. Ennek iskolaépülettel beépített részében 1082 négyzetméteres helyiségcsoportot bérel a BME Két Tanítási Nyelvű Gimnázium. Az épület másik, 3581 négyzetméteres része – amelyben általános iskola működött – 2012 júniusában megüresedett. Az önkormányzat 2012 novemberében pályázatot írt ki a több mint 490 millió forint forgalmi értékű épületrész hasznosítására, ám erre érdeklődő nem jelentkezett, így azóta üresen áll.

A Kőrösy József utca 5. szám alatti - 3141 négyzetméteres - egykori Fényes Elek Szakközépiskola ingatlana a Fővárosi Önkormányzat tulajdona, forgalmi értéke 485,6 millió forint + ÁFA. Az ingatlan közvetlen szomszédságában (Fehérvári út 12.) található az önkormányzat közelmúltban felújított szakorvosi rendelőintézete, melynek szolgáltatásait gyermek szakrendeléssel bővítenék. Ehhez egyedülálló megoldásként kínálkozik – közvetlen fedett átjáró építésével – a volt Fényes Elek Szakközépiskola épülete.

A képviselő-­testület 2014. januári ülésén felkérte a polgármestert, hogy tárgyaljon a fővárossal az ingatlan használatáról. Az egyeztető tárgyalások eredményeként a Fővárosi Önkormányzat az Egry József utcai ingatlant az Újbudai Széchenyi István Gimnázium áthelyezésére tudná használni. Ezért felmerült a közel azonos értéket képviselő ingatlanok cseréje úgy, hogy az ingatlanok forgalmi értéke közötti értékkülönbözetet, azaz 5,2 millió forintot a Fővárosi Önkormányzatnak kell megfizetnie Újbuda Önkormányzata részére. Ugyanakkor a beruházáshoz szükséges tervezés 10 milliós, illetve a Kőrösy József utcai ingatlan 131 millió forintos ÁFA terhét a XI. kerületi önkormányzatnak kell majd állnia. A fővárosi közgyűlés ülésén Molnár Gyula úgy nyilatkozott, hogy ezen az alapon nem tudja támogatni az ingatlancserét, mivel ezzel a főváros a jelenlegi újbudai vezetés kampányát segíti.

A testületben vita alakult ki a költségek miatt. Farkasné Kéri Katalin szocialista képviselő szerint fontos, hogy Dél-Budán létesüljön egy ilyen centrum, de abban nem biztos, hogy ezt az újbudaiaknak kell finanszírozniuk. Attól tart, hogy a centrum nem tudja fenntartani önmagát, ezért a kerület vezetése adót emel majd. Hoffmann Tamás elmondta, hogy számítások szerint a leendő gyermekegészségügyi-centrumot évente 28 millió forinttal kell majd támogatni, amely összeg nem terheli meg jelentősebben a kerület költségvetését. Hangsúlyozta azt is, hogy az önkormányzat ahogy eddig sem, úgy a jövőben sem tervez adóemelést. A előterjesztést a vitát követően a testület megszavazta, a szocialista frakció tartózkodása mellett.

Az ülésen szó volt a már többször módosult személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló önkormányzati rendeletről is. Ennek egységes szerkezetben történő újraalkotásáról is tárgyaltak a képviselők. A korábbihoz képest az új rendelet több területen bővíti az ellátásban részesülők körét, ugyanakkor az ellátottak számára a fizetendő térítési díjak mértéke – valamennyi szolgáltatás esetében – változatlan marad.

Az Ovi­Foci Közhasznú Alapítvány – fennállása óta 4. alkalommal – idén is meghirdette pályázatát Nemzeti Ovi­Foci, Ovi­Sport Program címen. Ennek kertében az óvodások nemcsak a foci, hanem más labdajáték (kosárlabda, kézilabda, tenisz, lábtenisz, röplabda, csörgőlabda, boccia stb.) alapjait is elsajátíthatják, így az nem kizárólag a magyar futballélet, hanem a teljes magyar sportélet felemelkedését szolgálja. A testület döntése értelmében a program kerületi szintű folytatását, azaz egy új műfüves sportpálya létrehozását az Újbudai Pajkos Óvodában valósítanák meg.

Újbuda vezetése nem csak a legkisebbek, de az első osztályú sportolók tevékenységét is támogatná. Ezért a képviselő-testület úgy döntött, hogy két nagy hagyománnyal bíró, kiemelkedően teljesítő kosárlabda szakosztály (a MAFC férfi, illetve az ELTE-BEAC női) csapatainak szakmai felkészülését, valamint a 2014­2015. évi bajnokságban való részvételét finanszírozná egy egyszeri – 15 és 5 millió forintos – támogatással. Erre a 2014. évi költségvetés működési céltartalék sora nyújt fedezetet. Az előterjesztés vitájában Budai Miklós kifejtette, örül, hogy végre nem csak a vízilabdára áldoz a kerület, míg Farkasné Kéri Katalin szerint már így is túl sokat költ sporttámogatásra a vezetés.

V.L.

LEGFRISSEBB
×