Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

„Aktív időskor a településen és az időskorúak kreativitása” című pályázat az Európa a Polgárokért 2007 – 2013 című program keretében (Testvérvárosok polgárainak találkozói) – Testvérvárosi találkozó az idősügy aktuális kérdéseiben

„Aktív időskor a településen és az időskorúak kreativitása” című pályázat az Európa a Polgárokért 2007 – 2013 című program keretében (Testvérvárosok polgárainak találkozói) – Testvérvárosi találkozó az idősügy aktuális kérdéseiben

Újabb Európai uniós idősügyi projektet nyert el a kerület


Idősügyi Konferenciát rendezett Újbuda Önkormányzata, amelynek alkalmával hat ország partnerönkormányzataival írt alá együttműködési nyilatkozatot. Tavaly az Európa a Polgárokért uniós pályázaton Újbuda az „Aktív időskor a településen és az időskorúak kreativitása” projekttel 17 ezer euro támogatást nyert el, így az együttműködés keretében a partnerek bemutathatják egymásnak saját sikeres idősügyi gyakorlataikat ezúttal a művészeti programokon keresztül is.


A projekt keretében a felek bemutatják egymásnak a helyi idősügyi stratégiákat, szakpolitikákat, valamint időskorúakból álló amatőr művészeti csoportok találkozóját szervezik meg a program során. Az aláíró partnerekkel szoros kapcsolatot ápol az önkormányzat, hiszen mindegyikük a kerület testvérvárosa. Prága 5. kerülete (Csehország), Ustron (Lengyelország), Marosvásárhely (Románia), Trogír (Horvátország), Ada (Szerbia), Nádszeg (Szlovákia) delegációi egyetértettek abban, hogy a helyben kitalált idősprogramok tapasztalatainak megosztása a kreativitást fejlesztő ötletek terén is mindenki számára hasznot hozhat. Hoffmann Tamás polgármester bevezetőjében elmondta, a 60+ Program igazi sikertörténetté nőtte ki magát az elmúlt évek során: 13 ezer 600 időskorú ember veszi igénybe a havonta 200-250 garantáltan idősbarát programot és szolgáltatást.


A konferencia egyik főelőadója, Asztalosné Zupcsán Erika helyettes államtitkár előadásában rávilágított, az idősek életminőségének javítását nem időskorban, hanem jóval előbb kell elkezdeni. - Mindennek az alapja, a családok és a közösségek megerősítése – jelentette ki a helyettes államtitkár. Szerinte ugyanis Magyarországon rengeteg a magányos idős, akik nem a szociális munkástól várják a törődést és a szeretetet, hanem rokonaiktól, vagy közvetlen környezetüktől. – Ehhez a személyes kapcsolatok, baráti közösségek, új elfoglaltságok kialakulásának lehetőségét kell megteremtenünk – fogalmazott Zupcsán Erika. Simicskó István ifjúságért és sportért felelős államtitkár beszédében azt hangsúlyozta, segíteni kell az időseknek olyan új célokat találni, melyekkel kiteljesedhet az életük. – Egy társadalmat az minősít, hogy hogyan bánunk a gyermekekkel és az idősekkel – tette hozzá.

Újbuda területileg a főváros legnagyobb kerülete, Magyarország városainak rangsorában az ötödik lenne. Mivel a kerület 130 ezer főt meghaladó lakosságából 40 ezer fő betöltötte a 60-ik életévét, az önkormányzat kiemelten kezeli a minőségi időskor támogatását. A Q-Ageing projekt 2012. évi lezárását és sikerét követően Újbuda újabb uniós pályázatot (Senior Capital) nyert el vezető partnerként, melynek célja a az 50 év feletti álláskeresők segítése. Hoffmann Tamás az Európai szinten is elismert tapasztalatok megosztása és az időspolitika előmozdítása céljából 13 magyar településsel írt alá együttműködést.

Projektinformációk

Hírlevél

A projekt szakmai beszámolója