Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Európa Nap a Polgármesteri Hivatalban

Az Európa Nap alkalmából Újbuda Önkormányzata középiskolai vetélkedőt szervezett azzal a céllal, hogy a fiatalok felkészüljenek az EU-beli élet lehetőségeire.

Az Európa Napot Magyarország uniós csatlakozása óta nálunk is minden évben megünneplik, mint ahogyan ez minden tagállamban szokás. Az Európai Unió létrejöttéről Újbuda Önkormányzata azzal emlékezett meg, hogy a kerületi középiskolák részvételével uniós vetélkedőt hirdetett. A Bárdos Lajos, a Petőfi Sándor, a Bethlen Gábor, valamint a József Attila Gimnázium tanulói nemcsak az elismerésekért versenyeztek, hanem a szervezők szerint azért is, hogy felkészüljenek az uniós állampolgárságra, és képesek legyenek biztonsággal eligazodni a tagság teremtette új viszonyok és lehetőségek között. A Polgármesteri Hivatalban rendezett eredményhirdetésen Molnár Gyula polgármester először az EU létrejöttének körülményeiről és hazánk aktuális feladatairól és lehetőségeiről szólt. Az elismerések átadása után Szentpéteri Mónika, az EU Integrációs Iroda vezetője elmondta, a legfontosabb témák, amiről tájékoztatni kell a fiatalokat, a tagállamokban való tanulás és munkavégzés lehetősége, valamint az Európai Alkotmány alapvetései.