Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Tűzoltó gyakorlat és elsősegélynyújtás a közterület-felügyeleten

A Közterület-felügyelet állománya idén is részt vett az elméleti és gyakorlati tűzvédelmi és elsősegély-nyújtási oktatáson.

Sajnos időnként kerületünkben is előfordulnak kisebb-nagyobb tűzesetek, ezek megelőzéséhez felügyeletünk a tűzgyújtással foglalkozó rendeletek betartatásával igyekszik hozzájárulni. Ugyanakkor munkatársaink évről évre részt vesznek az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által szervezett elméleti és gyakorlati tűzvédelmi oktatásokon is. Erre idén május 5-én került sor, amelyet a Budapesti Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársa, Menyhért Tamás tűzoltó őrnagy vezetett. A képzésen a közterület-felügyelők és a segédfelügyelők is részt vettek, hogy elsajátítsák az ilyen helyzetekben szükséges tudnivalókat és teendőket. Az oktatás első felében az elméleti alapokat vették át, majd következhetett a gyakorlati felkészítés. Utóbbin az állomány kontrollált körülmények között porral oltóval fékezett meg egy szimulált gépkocsitüzet. A tűzvédelmi oktatás után a Váradi Mentőszolgálat kollégái is képzést tartottak, elsősorban olyan helyzetekre koncentrálva, amilyenekkel a felügyelők munkájuk során találkozhatnak. Az Újbuda Közterület-felügyelet közel hétéves működése során már több alkalommal is előfordult, hogy munkatársaink az ilyen továbbképzéseken szerzett ismereteket kamatoztatták, amíg a mentő vagy tűzoltóautó a helyszínre nem érkezett.

KG KTF