Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

10. Vers- és Prózamondó Verseny

A nevezéseket 2010. november 15-ig a MU Színházba kell eljuttatni.

Beadási határidő: 2010-11-15

Pályázatot kiíró: MU Színház

Pályázat leírása:

F E L H Í V Á S

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata meghirdeti a 10. Vers- és Prózamondó Versenyt a kerületben élő és/vagy tanuló általános- és középiskolás korosztály részére

2010. november 21–én, 9 órától a MU Színház szervezésében

A versenyre magyar és külföldi szerzők műveivel egyaránt lehet nevezni.
A várható nagyszámú résztvevőre való tekintettel minden induló csak egy kategóriában és egy művel indulhat!

Kategóriák :

6–11 éves korig 11–14 éves korig 14–19 éves korig
vers vers vers
próza próza próza

A nevezéseket személyesen, levélben, e-mailben vagy faxon lehet leadni.

Nevezési lap letölthető a MU Színház internetes portáljáról (www.mu.hu), vagy átvehető a színház irodájában
munkanapokon 10-16 óráig, illetve az iskolatitkároktól szerezhető be.

 

A produkciókat szakmai zsűri bírálja el, kategóriánként az első három helyezettet értékes könyvutalvánnyal díjazzák.

A nevezések beérkezési határideje: 2010. november 15.

MU Színház
Cím: 1117 Budapest, Kőrösy József u. 17.
telefon: +361 466-4627

fax: +361 209-4014
e-mail: szinhaz@mu.hu

 

Pályázat célközönsége: Minden érintett személy

Fájlok: