Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Jelentkezés az ötven év felettiek álláskeresését támogató képzésekre

A jelentkezéseket személyesen az Újbudai Szenior Programközpontban, valamint az önkormányzat épületében elhelyezett 60+ gyűjtőládákban, vagy e-mailben 60plusz@ujbuda.hu címre kell benyújtani.

Beadási határidő: 2013-12-04

Pályázatot kiíró: Újbuda Önkormányzata

 

 

Pályázat leírása:

A Senior Capital projekt keretében szervezett IBM Magyarország Kft. és Pannon-Work Zrt. által felajánlott képzésekre

Az Újbuda Önkormányzata által, nemzetközi együttműködésben szervezett 50+ projekt, a Senior Capital újabb fejezetéhez érkezett. Ugyanis a program megvalósítását támogató szakmai szervezetek közül két cég, az IBM Magyarország Kft., és a munkaügyi szolgáltatással, munkaerő kölcsönzéssel foglalkozó Pannon-Work Zrt. önzetlen felajánlást tett a kerületben élő 50-60 év közötti polgárok számára.


Az IBM a felsőfokú végzettségűek segítését, míg a Pannon-Work az alap- és középfokú végzettséggel rendelkezők támogatását vállalta egy-egy ingyenes képzési program keretében.
Mindkét vállalat programjában megtalálható minden olyan elméleti és gyakorlati információ, amely hathatós segítséget nyújthat a résztvevőknek az álláskeresésben. Az előadásokat, gyakorlatokat, tréningeket és a próbainterjúkat is profi HR-es szakemberek végzik/tartják.

Egy kis ízelítő a programokból:

Munkaügyi/munkajogi tájékoztató:
atipikus foglalkoztatási formák (munkaerő-kölcsönzés, részmunkaidős foglalkoztatás, egyszerűsített foglalkoztatás, megosztott munkaviszony), 50 év felettiek foglalkoztatási kedvezményei, stb.  

Önmenedzsment előadás:
a kommunikáció alapjai, erőszakmentes kommunikáció, személyiségtípusok alapjai, célkitűzés - célok, konfliktuskezelés, az önmenedzselés praktikái, stb.
 
Önéletrajzírás, interjúzás, praktikus tanácsok interjúkra, próbainterjúk:
elmélet + gyakorlat (önéletrajzírás), önéletrajzok fajtái, milyen legyen a jó önéletrajz, mi várható az állásinterjúkon, stb.

A programok pontos időpontjával és helyszínével kapcsolatban 2013. december 5-8 között az az ujbuda.hu honlapon, a 06/1/372-4636 telefonszámon, vagy személyesen lehet érdeklődni minden hétköznap 9–14 óra között az Újbudai Szenior Programközpontban (Bölcső utca 3.)


A jelentkezés időpontja: 2013. november 20. és december 4. között.

Jelentkezni lehet:
Az Újbuda újságban található, kitöltött jelentkezési lappal, mely ide kattintva is letölthető.
A képzésekre kizárólag XI. kerületi lakcímmel rendelkező 50–60 év közötti életkorú polgárok jelentkezését fogadjuk el, a végzettségének megfelelően, az adott programra egy alkalommal.

További tudnivalók:
- A programokon való részvétel ingyenes!
- Minden 50-60 év közötti újbudai polgár a végzettségének megfelelő programra jelentkezhet   
  egy alkalommal.

A jelentkezések benyújtása:
Személyesen az Újbudai Szenior Programközpontban, valamint az önkormányzat épületében elhelyezett 60+ gyűjtőládákban, vagy e-mailben 60plusz@ujbuda.hu
Egy adott programra történő túljelentkezés esetén a résztvevőket sorsolni fogjuk!


Pályázat célközönsége: Minden érintett személy