Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

2007. március 23-ai Testületi ülés témái

Havi rendes ülését tartja pénteken reggel 9 óra 30-tól Újbuda Képviselő-testülete. A testületi ülést élőben nézheti az Interneten.

Havi rendes ülését tartja pénteken reggel 9 óra 30-tól Újbuda Képviselő-testülete.

A napirendek között az első a XI. kerületi rendőrkapitány beszámolója. Dr. Czellér Ferenc rendőr ezredes minden évben beszámol a kerületi rendőrkapitányság munkájáról. A testületnek most benyújtott tájékoztató szerint csökkent a bűncselekmények száma Újbudán, és egyre hatékonyabb a rendőrök munkája is.

A képviselőtestület várhatóan jelentősen módosítja a kerületi szociális rendeletet. Az új jogszabály alapja a kerületi Szociális Plusz Programnak. A mostani rendeletmódosítás érdemi változásai a következők:

- A lakásfenntartási támogatás esetében növekedik a jövedelemhatár - azaz bővül a jogosultak köre.
- Az átmeneti segély keretében rendszeres gyógyszertámogatás megállapítására nyílik lehetőség, amennyiben a háziorvos által igazolt gyógyszerköltség viselése aránytalan megterhelést jelent a kérelmező jövedelméhez képest.
- Bővül a közgyógyellátottak köre, és bevezetik Újbudán a gyerekeknek adható rendszeres utazási támogatást.

Újbuda Képviselő-testülete jóváhagyja az idei évre szóló közművelődési megállapodást öt újabb szervezettel.

A képviselők véleményezik a Budapesti Építési Keretszabályzat főváros rendeletét is.

A képviselők több oktatási témájú döntést is hoznak, így módosítják a tandíjfizetésről szóló rendeletet, pontosítják a sajátos helyzetű gyermekekről szóló rendeletet, és felülvizsgálják a kerületi nevelési, oktatási koncepciót.

A március 23-i ülés napirendjén szerepel még a Somogyi út megnyitandó útterületének önkormányzati tulajdonba vétele is, valamint várhatóan kezdeményezik, hogy ingyenesen kerületi tulajdonba kerüljön egy Vahot utcai mindössze 9 négyzetméteres ingatlan, amely döntés a 4-es metró állomásépítése miatt szükséges.

Szintén kezdeményezi a Képviselő-testület, hogy a Feneketlen tavi tenisztelep is kerüljön Újbuda tulajdonába - amely így bekapcsolódhatna a kerületi sportfeladatok ellátásába.

A testületi ülést élőben nézheti az Interneten.

Újbuda Önkormányzata (2007. 03. 23.)

Címkék: