Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

dr.László Imre a kerület új polgármestere

Újbuda   |   2019, október 18 - 13:28
Nyomtatóbarát változatSend by email

Jogerőre emelkedett az október 13-ai helyi önkormányzati választás eredménye, amely szerint dr.László Imre, a MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP pártok közös jelöltje lett Újbuda polgármestere.

A Nemzeti Választási Iroda adatai alapján dr.László Imre (MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP) 31 ezer 411 szavazattal (50,52 százalék) nyerte el az újbudai szavazók bizalmát.

Az orvos, katonaorvos, sportvezető, politikus Hajdúböszörményben született 1946. november 13-án, nős, egy gyermeke van.

Egyetemi tanulmányait 1966-ban kezdte meg a Debreceni Orvostudományi Egyetemen, ahol 1972-ben szerzett általános orvosi diplomát. Honvédorvosi vizsgát 1976-ban tett, társadalomorvostan szakképesítést 1981-ben, honvédorvostan – katasztrófaorvostan szakképesítést 1994-ben szerzett. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Egészségügyi menedzser szakát 1998-ban végezte el. 2008-ban PhD-fokozatot szerzett a Newport Egyetemen, 2009-ben pedig egészségügyi biztosítási szakértői képesítést.

Az orvosi egyetem után a verpeléti harckocsiezred, majd a gyöngyösi hadosztály vezetőorvosa volt, 1979-ben pedig a ceglédi hadtestnél töltötte be ugyanazt a pozíciót. 1983-ban a Honvédelmi Minisztérium Egészségügyi Szolgálatfőnökség kiemelt kiképző főorvosává nevezték ki, majd 1985-ben a szervezési osztály helyettes vezetője lett. Az osztály vezetését 1986-ban vette át. 1991-ben az átalakult Magyar Honvédség egészségügyi csoportfőnök-helyettesévé nevezték ki, majd 1995-ben a Központi Honvédkórház igazgatója lett és irányította azt hat éven át orvos ezredesi fokozatban. Ezt követően távozott a Honvédségtől és a Szent Imre Kórház főigazgatója volt 2011-ig, majd egy svájci hátterű egészségügyi cég orvosigazgatói posztját töltöttet be 2014-ig.

Egészségügyi pályája mellett a rendszerváltás után a magyar sportéletben is vezető szerepeket töltött be. 1989-ben lett a Magyar Olimpiai Bizottság, valamint a Magyar Súlyemelő-szövetség orvosbizottságának tagja. A MOB-ban 2004-ig tevékenykedett. 1992 és 2002 között a Magyar Súlyemelő-szövetség elnökeként, 2004-ig általános elnökhelyetteseként dolgozott. 1999 és 2008 között az Európai Súlyemelő-szövetség egyik alelnöke, illetve 1993 és 2004 között a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség orvosbizottságának tagja is volt. 2004-ben minden sportvezetői pozíciójáról lemondott.

Politikai karrierje 2015-ben kezdődött, amikor belépett a Demokratikus Koalícióba és megbízták az egészségügyi kabinet vezetésével. 2018-tól a DK országgyűlési képviselője. 

Jelentősebb állami elismerései:

Kemény Ferenc Díj – 1986.

Eszterházy Miksa Díj – 2002.

Pro Urbe Budapest Díj – 2005.

Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje – 2006.

Nagy Imre Érdemrend – 2008.