Hirdetőtábla, pályázatok
Pályázat a július 1-től kialakításra kerülő 79. sorszámú praxis betöltésére
Az ellátandó terület Újbuda közigazgatási határán, a 79. sorszámú körzet, amely a Gazdagréti téren kerül elhelyezésre, és Sasad és környékét fogja ellátni.
A nagyszüleim és én címmel rajzpályázat iskolások részére
A pályázat témája a két generáció kapcsolata
Újbuda Önkormányzata 2008. évre pályázatot ír ki 34 millió Ft keretösszegben, többek között kulturális témakörben
Pályázhatnak: Kerületi közoktatási, közművelődési intézmények, vagy az intézményekhez kapcsolódó civil szervezetek, a kerületben működő egyházak és intézményeik.
A Fővárosi Közgyűlés pályázata az ifjúsági korosztály belföldi nyári táborozásának támogatására
A pályázat célja: Az ifjúsági korosztály (iskolai közoktatásban érintett nappali tagozatos 6-22 évesek, valamint a sajátos nevelési igényű magasabb korosztály max. 26. évig) belföldi nyári táborozásának támogatása.
Újbuda Önkormányzatának jegyzője adóügyi ügyintézőt keres
A jelentkezéseket Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Polgármesteri Hivatal jegyzőjéhez címezve a humánpolitikai szervezethez kell benyújtani
Újbuda Önkormányzatának jegyzője városrendezési ügyintézőt keres
A jelentkezéseket Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Polgármesteri Hivatal jegyzőjéhez címezve a humánpolitikai szervezethez kell benyújtani
Újbuda Önkormányzatának Jegyzője okmányirodai és ügyfélszolgálati ügyintézőket keres
A jelentkezéseket Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Polgármesteri Hivatal jegyzőjéhez címezve a humánpolitikai szervezethez kell benyújtani
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár meseíró pályázata
Fővárosi Szabó Ervin könyvtár "Az úgy volt. . ." V. Janikovszky Éva meseíró pályázat
Pályázat a távhővel ellátott lakóépületek lakásonkénti hőfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelésének támogatására (ÚJ HATÁRIDŐ!)
A támogatás célja a távhővel ellátott lakóépületek lakásonkénti hőfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelése (a továbbiakban: ÖKO-program).
2008.évi felújítási pályázat nyertesei
A Helyi Építészeti Örökség 2008. évi Építészeti Nívódíj pályázata
A pályázatot az alábbi címre kell benyújtani: VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Közhasznú Társaság 1016 Budapest, Gellérthegy u. 30-32. Információszolgáltatási Iroda
120 millió forint támogatást nyújt Újbuda
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának felhívásai
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa következő három pályázatot írja ki: fotópályázat, gyermekrajz-pályázat és tudományos pályázat
"Mátyás király udvarában jártam" - útinapló író pályázat
A messziről jött ember azt mond, amit akar! Most választhatsz, hogy a középkor emberének a bőrébe bújsz, vagy időgéppel visszautazva fedezed fel az országot!
Diafilm-készítő pályázat Mátyás királyról
"Reneszánsz év a Budai Könyvtárakban" - Készíts diafilmet Mátyás királyról szóló kedvenc mesédről!