Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 6. hétfő, Miklós

Hirdetőtábla, pályázatok

A Kerület Napja alkalmából kitüntetettek névsora

A három fiatal bemondó lámpaláza időnként átragadt a Nemzeti Színház földszintjének első nyolc sorában ülő kitüntetettekre. Meglett korú férfiak és nők, akik életművüket a mi örömünkre már létrehozták Újbudán, most izgultak. Felálltak, ahogy a névsorban közeledett a nevük. Hosszú volt az a néhány méter és a lépcsők a színpadig. A felcsattanó taps az alábbi indoklások után pírt rajzolt az arcukra. Dolgozni, tenni tán könnyebb volt, mint megdicsőülni.

Szüreti felvonulás Kelenvölgyben  

Október 8-án a Saxlehner András Közhasznú Egyesület és a Kelenvölgyi Közösségi Ház Újbudai Szüreti Fesztiválra várta a polgárokat.

Összefogtak a polgárőrök  

Albertfalván az amúgyis csendes Kisújszállás utcát október 15-én jelképes szalagkorláttal zárták le. A rendezők azonban csak az autókat igyekeztek kívül tartani, minden gyalogos érdeklődőt lelkesen invitáltak az első ízben megrendezett Újbudai Polgárőrnapra.

Pályázatok

Pályázat címe:Nyugdíjasok távhő-szolgáltatási támogatása

Megjelenés dátuma: 2005-11-10

Beadási határidő: 2006-09-01

Pályázatot kiíró: Önkormányzat

Oldalak

LEGFRISSEBB
×