Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
augusztus 3. hétfő, Hermina

Hírek: Gazdaság

Évtizedes rekord a lakásépítésekben

Tíz év alatt 2019-ben adták át a legtöbb lakást Magyarországon, összesen 21 127 darabot. A növekedést az állami támogatások és a kedvezményes lakásépítési áfa eredménye. Az ingatlan.com adatai szerint az eladási céllal épülő új lakások kínálatában visszaesés várható.

Kihirdették az Újbudai Hallgatói Startup Pályázat nyerteseit

Újbuda Önkormányzata és a Spin-Off Klub ősszel ötödik alkalommal hirdette meg az Újbudai Hallgatói Startup pályázatot. A zsűri 19 pályaműből választotta ki azt a kilencet, amelyek részt vettek a döntőn február 21-én. A négy leginnovatívabb ötlet, a bedrock.farm, a Compocity, a NIGHTINGALE és az OkosKukac kitalálói egy-egy millió forintos díjazásban részesültek.

Közeleg a Kgfb fizetési határidő

Akik a novemberi kampányidőszak után, január elsejével új kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) szerződést kötöttek, azoknak február 29-én éjfélig kell eljuttatniuk az esedékes díjrészleteket régi vagy új biztosítójukhoz. A biztosítással nem rendelkező hazai gépjárművek aránya az európai átlag alatt van – állapítja meg közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Kitüntetett Családbarát és felelős vállalkozások

Családbarát Vállalkozás Újbuda: Fonó

Az Újbudán működő vállalatok első embereit, az itteni egyetemek, illetve a Polgármesteri Hivatal és az önkormányzat háttérintézményeinek vezetőit, a kerület elismert szereplőit köszöntötte újév alkalmából László Imre és Molnár Gyula január 31-én az Öbölházban. Ekkor adták át a vállalkozások újbudai kitüntetéseket is.

Biztonságosabb a gyógyszerellátás

Még biztonságosabb lett a hazai gyógyszerellátás a vényköteles gyógyszerek egyedi azonosítóval való ellátásával - közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója sajtótájékoztatón.

Megalakult a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács

Megtartotta alakuló ülését a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács (Főét) kedden, a háromoldalú érdekegyeztető fórumban öt szakszervezeti és öt munkáltatói szövetség, valamint a fővárosi önkormányzat képviselői foglalnak helyet.

Adó: a kata is lehet online

Február 25-éig kell beküldeniük a 19KATA nyomtatványt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) azoknak, akik ezt az adózási formát alkalmazzák. A bevételi nyilatkozat idén már az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazással (ONYA) is elkészíthető.

Nincs könnyű helyzetben, aki kiadó lakást keres

Már nem emelkednek a bérleti díjak, a szakemberek mégis túl magasnak tartják azokat - derül ki a Balla Ingatlaniroda közleményéből. A kínálat és a kereslet aránya eltérő a fővároson belül.

Újabb díjakat kapott a BudaPart

A BudaPart Otthonok ’A’ és ’C’ épületei elnyerték a legjobb „Lakóingatlan-fejlesztés” díját, a Property Marketet pedig a „Lakóingatlan-fejlesztő” kategóriában jutalmazták a harmadik CRE Awards díjátadó gálán január 30-án.

Mindenkinek készít adóbevallás-tervezetet a NAV

A NAV mindenkinek elkészíti az szja-bevallás tervezetét, akiről kifizetői, munkáltatói adattal rendelkezik: legyen munkavállaló, őstermelő, áfa fizetésére kötelezett magánszemély vagy akár egyéni vállalkozó.

Márciusban elindul az azonnali banki átutalás

Március másodikán elindul az azonnali fizetések rendszere, valamennyi klíringtag felkészült a bevezetésére, a tesztelések alapján sikeres indulással számolnak - mondta Kovács Levente a Magyar Bankszövetség főtitkára szerdán sajtótájékoztatón. Bevezetését a jegybank szabályozza és felügyeli, a bankszektor 30-40 milliárd forintot költött az új rendszerre.

Indul a Design Terminal tavaszi mentorprogramja

A Design Terminal kedden megnyitotta a jelentkezési lehetőséget a tavaszi mentorprogramjába, ahol különböző társadalmi kihívásokra innovatív megoldást kínáló vállalkozások fejleszthetik terméküket, szolgáltatásukat. A szemeszterre február 29 -ig pályázhatnak a csapatok.

Együttműködés az Auchan áruházzal

Újbuda Önkormányzata kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az esélyegyenlőség elve alapján javítsa a hátrányos helyzetű, nehézségekkel küzdő lakosok életminőségét. Ennek jegyében kötött egyezséget az Auchan Magyarországgal, a megállapodást László Imre polgármester és Balázs Ildikó, az üzletlánc Savoya parki áruházának igazgatója írta alá.

Aggályok a BudaPart miatt

Megkezdődött a Budapart Projekt II. ütemének, a Lágymányosi-öböl és környékének fejlesztésére vonatkozó környezeti hatásvizsgálati eljárás, ennek keretében a Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya közmeghallgatást tartott.

Oldalak