Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 2. kedd, Melinda, Vivien

Önkormányzat

Itt a tavasz - Nagytakarítási akciót indított Újbuda Önkormányzata  

Április 2 és 26-a között kerületi közterekről és parkokról eltakarítják a télen felgyülemlett avart, és egyéb hulladékot. Újbuda önkormányzata arra kéri a kerület lakóit, hogy vegyenek részt ebben a munkában, tisztítsák meg lakókörnyezetüket, a házak előtti előkertet, járdát, parkolóhelyet.

Bővülhet a szociálisan ellátottak köre Újbudán

Bővülhet a szociálisan ellátottak köre Újbudán. Új támogatásokat is bevezetett a képviselő-testület, így lehetőség van a gyermekeknek utazási támogatás megállapítására. A most elfogadott rendelkezés az Újbudai Szociális Plusz csomag része.

A Vöröskereszt a kerületben is aktív  
 

A Magyar Vöröskereszt Budapest XI. kerületi Szervezete március 3-án tartotta éves beszámolóját. A rendezvényen többek között az elmúlt év költségvetését és az elért eredményeket tárgyalták meg.

A 2007. évi költségvetésről  
 

Molnár Gyula szerint az "erőgyűjtés és a szolid építkezés" éve lesz 2007. Újbuda polgármestere hétfőn beszélt az idei év költségvetéséről az Újbuda TV Magazin című műsorában.

Idősotthon Újbudán

Újbudán 27 ezer nyugdíjas él. Az ő életminőségük biztosítása az önkormányzat egyik kiemelt célja. Az új idősek otthona építésére Újbuda magánbefektető partnert keresett, így ez a beruházás is PPP konstrukcióban épül.

Oldalak