Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 14. péntek, Aliz

Önkormányzat

Új esély a Zöld Pardonnak  

A Zöld Pardon az idei szezon sikeres és problémamentes rendezvényei, a további működése mellett kiálló több százezres tömeg, valamint a lakossági panaszok hiánya miatt közterület-használati szerződésének meghosszabbítását kérte a XI. kerületi önkormányzattól.

Biztonságos és szabályos lesz a Sziget Fesztivál  

Minden szükséges dokumentum rendelkezése áll a 2011-es Sziget Fesztivál megrendezéséhez, miután a XI. kerületi önkormányzat soron kívül, rekordidő alatt bocsátotta ki a biztonságos szórakozás feltételeit garantáló rendezvénytartási engedélyt.

Elbúcsúzott a rendőrkapitány, esküt tett a jegyző  

Szerencsésnek érezhették magukat azok a képviselők, akik jelen voltak a testület július 28-ai rendkívüli ülésén. Ők - a hiányzókkal ellentétben - legalább nem az akkor már második hete tartó "őszben" töltötték szabadságukat. Az itthon maradók a napirenden belül kilenc pontot nyilvános, míg két pontot zárt ülés keretében tárgyaltak.

Felépülhet a Vodafone Torony a Sziget Fesztiválon, de nem az eredeti tervek szerint

A Magyar Nemzet online oldalán megjelentekkel - miszerint "Megszületett a határozat Újbudán, és "építési engedély nélkül" megkapjuk a helyi hatóság hozzájárulását, hogy felállíthassuk a Sziget Fesztivál 30 méter magas tornyát - közölte lapunkkal hétfőn Fülöp Szilvia, az építményt szponzoráló Vodafone sajtófőnöke." - szemben közöljük, hogy sikerrel zárult a Vodafone Magyarország és a Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának egyeztetése. A Vodafone Torony azonban az építésügyi módosítások következtében épülhet fel hatósági engedély és bejelentés nélkül. Torony tehát lesz, de nem az eredeti tervek szerint.

Egész nyáron nyitva tart az okmányiroda a kerületi lakóknak  

Újbuda Önkormányzatának Ügyfélszolgálati Irodája a nyári hónapokban is fogadja a látogatókat. A Bocskai út 39-41 szám alatt hétfőtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken pedig 8-12 óra között intézhetik ügyeiket a kerületi lakók.

Újbuda nem fúrja a Vidámparkot

Újbuda önkormányzata cáfolja azokat a sajtóban megjelent híreszteléseket, amelyek szerint a XI. kerületben évekkel ezelőtt elindult beruházás vidámpark létesítését szolgálta volna. A beruházó cég az önkormányzattal 2007-ben megkötött szerződése szerint szabadidőközpontot, sportparkot és közparkot akart kialakítani. Ennek a beruházásnak azonban nincs köze ahhoz, hogy a Vidámpark egyik lehetséges helyszíne Újbuda lenne.

Október végén bezár a Zöld Pardon és a Café del Rio  

Az Újbudai Önkormányzat Képviselő-testülete április 22-én hozott, január 1-jétől hatályban lévő döntése szerint a Zöld Pardon és a Rió del Cafe nevű szórakozóhelyek - szigorú feltételek mellett - megkapták a közterületfoglalási engedélyt, így október 31-ig nyitva tarthatnak. Ezt követően be kell zárniuk. A hatályban lévő döntést az Önkormányzat Hivatalának végre kell hajtania.

Kínai delegáció látogatott Újbudára  

Peking egyik kerületéből, Shijingshanból érkezett az a néhányfős önkormányzati delegácó, amely azért látogatott Újbudára, hogy a kerületben folyó oktatási gyakorlatról és fogyatékkal élők magyarországi fejlesztéséről tájékozódjon.

A Műszaki Egyetem zajbírságáról egyeztettek  

Az önkormányzat vezetése, a kerületi rendőrkapitány és a BME kollégiumainak képviselői találkoztak a polgármesteri tárgyalóban. Az önkormányzat azért szabott ki büntetést a Budapesti Műszaki Egyetemre, mert kollégiumai környékéről számos bejelentés érkezett a hangos rendezvények miatt, a zajmérések pedig szintén a lakók panaszait igazolták. Az egyetem a bírság mérséklését kéri.

Újbuda képviselő-testülete felhatalmazta az önkormányzatot a Zöld Pardon és a Café del Rio közterület-használati engedélyének megújítására  

Újbuda Önkormányzata hatósági eljárás keretében csütörtökön képviselő-testületi döntésre bocsátotta a Zöld Pardon és a Café del Rio közterület-használati engedélyének megújítási kérelmét. A képviselők felhatalmazták az önkormányzatot a szerződések megkötésére és az engedélyek kiadására, mely október 31-ig szól a döntés szerint.

Az Újbudai Önkormányzat méltatlannak tartja és visszautasítja az LMP vádjait

Budapest, 2011. április 21. Az Újbudai önkormányzat nem mérlegelhet szimpátia szerint a közterület-használati engedélyek előzetes elbírálásakor, ezért méltatlannak tartjuk és visszautasítjuk a Zöld Pardon és a Cafe del Rió közterület használati engedélyével kapcsolatban Gajárszki Áron, az LMP frakcióvezetője által, a sajtóban tett nyilatkozatát.

Tovább maradhatnak a bérlők a Bartók Béla úton  

Már második alkalommal rendezték meg az 'Ön milyen Bartók Béla utat szeretne?' - című lakossági fórumot, ahol a résztvevők a Kulturális Városközponttal kapcsolatos véleményüket fejthették ki a város vezetőinek. Az előző fórum végén a házigazdák ígéretet tettek arra, hogy folytatják a kezdeményezést és egy újabb alkalmat biztosítanak a lakosság számára az egyeztetésre.

Oldalak