Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Önkormányzat

Megújult a Brassó köz aszfaltja  

Az egykor alapozás nélkül megépített, mára igencsak leromlott állapotú Brassó köz 65 méter hosszú szakaszát újította fel Újbuda Önkormányzata, amely őszig több elhasználódott útpályát is újjáépít.

Ülésezett a képviselő-testület  

testületi ülés

Többek közt rendeletalkotás és -módosítások, illetve oktatási intézményekkel kapcsolatos döntések szerepeltek a képviselő-testület július 18-ai rendkívüli ülésén, amelyen hét napirendi pontot nyilvánosan, négyet pedig zárt ülésen tárgyaltak.

Ruhaosztás a prizmánál  

Használt ruhát és cipőt osztottak az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. dolgozóinak július 9-én. Az akció a Gyermekekért XI. Közhasznú Alapítvány jóvoltából valósulhatott meg.

Munkáltatói fórum a hátrányos helyzetű állástalanokért  

​Hátrányos helyzetű álláskeresők elhelyezkedését segítő fórumot tartottak mintegy 60 közép-magyarországi munkáltató részvételével a fővárosi kormányhivatal szervezésében. A Gellért Szállóban megrendezett találkozón ismertették a kormány foglalkoztatásjavító programcsomagját, amely a fiatalokat, a kisgyermekes anyukákat és a tartósan munkanélkülieket is megszólítja.

Szépkorúak köszöntése  

A KPK Szociális és Családsegítő Csoport június 12-i teadélutánján a 80 év feletti „Kelenvölgyi Szépkorúakat” köszöntötték. Összesen 86 vendéget vártak.

Összefogtak a magyar települések az idősekért  

megállapodás
Az elöregedő társadalom és az ellátórendszerek csökkenő fenntarthatósága okozta kihívásokra ma már nemcsak Magyarországon, de az egész világon keresik a válaszokat. A XI. kerületben is kiemelkedően magas az időskorúak aránya, ezért Újbuda Önkormányzata a kerület stratégiai célkitűzései közé emelte a minőségi időskor biztosítását. A nemzetközi illetve a hazai idősbarát programok mellett összefogást kezdeményezett, így a napokban tizenhárom önkormányzattal írt alá együttműködési megállapodást.

Akadályok nélkül  

Új akadálymentesítési szaktanácsadó kezdte meg munkáját a kerületben. A pozícióra jelölt fogja felmérni az újbudai közintézmények, közterületek, iskolák, óvodák és minden olyan kerületi helyszín állapotát, ahol rendszeresen megfordulnak fogyatékkal élő vagy mozgáskorlátozott személyek.

Átadták Újbuda első közösségi kertjét  

Paradicsom, zöldborsó, cukkini, vagy eper ritkán terem panel lakótelepen, Újbudán azonban ez sem lehetetlen. Az önkormányzat Őrmezőn hozta létre a kerület első közösségi kertjét, a faládás parcellák gondozási jogát pedig pályázaton nyerhették el a lakótelepi családok.

Oldalak