Közigazgatás
Közigazgatás webhelyen lett közzétéve (https://kozigazgatas.ujbuda.hu)

Címlap > Kínai delegáció látogatott Újbudára

Kínai delegáció látogatott Újbudára  

   |   2011, május 18 - 23:38

Peking egyik kerületéből, Shijingshanból érkezett az a néhányfős önkormányzati delegácó, amely azért látogatott Újbudára, hogy a kerületben folyó oktatási gyakorlatról és fogyatékkal élők magyarországi fejlesztéséről tájékozódjon.

A vendégek a polgármester kíséretében meglátogatták a Pető Intézetet, ahol a világon egyedülálló fejlesztő módszerről kaptak tájékoztatást, majd az önkormányzat ügyfélszolgálatát, és a Polgármesteri Hivatal felépítését vették szemügyre. Hoffmann Tamás polgármester szerint a két nemzet és a két kerület között a látszat ellenére több hasonlóság is van. A kínai városrészben például ugyananyi óvoda működik, mint Újbudán, a Shijingshan-i zeneiskolában pedig a Kodály-módszer szerint oktatják a diákokat. Újbuda kínai partnervárosával, és más városokkal is ápol kapcsolatokat.

Forrás webcím: https://kozigazgatas.ujbuda.hu/onkormanyzat/kinai-delegacio-latogatott-ujbudara