Közigazgatás
Közigazgatás webhelyen lett közzétéve (https://kozigazgatas.ujbuda.hu)

Címlap > Értékelték a kormány és az ország helyzetét

Értékelték a kormány és az ország helyzetét  

   |   2012, január 19 - 13:35

Hagyományteremtő szándékkal indítottak előadássorozatot a Budai Klub Galériában Közéleti estek címmel. Az első rendezvény vendége Boros Bánk Levente politológus volt, akit Szarka Istvánné, az Asszonyok a Nemzeti Egységért Mozgalom vezetője faggatott a közelmúlt politikai történéseiről és a második Orbán-kormány munkájáról. 

Éppen az előadás napján, azaz január 18-án zajlott Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülése, amelyen Magyarország közelmúltbeli politikai eseményeit elemezték. A tanácskozáson felszólalt Orbán Viktor miniszterelnök is, így magától értetődött, hogy az ott elhangzottak képezzék a beszélgetés alapját. Szóba került többek közt a hazánk ellen folyó sajtó- és politikai támadások vélelmezett háttere, Magyarország az Európai Unió és az Egyesült Államok viszonya, valamint a kormány- és az ellenzéki pártok tevékenysége, jelenlegi helyzete, és jövőbeli esélyeinek latolgatása is. Téma volt még a miniszterelnök által meghirdetett gazdasági szabadságharc állása, a Matolcsy-féle gazdaságpolitika és a kormányzati kommunikáció is. Az előadás végén a szervezők bejelentették, hogy a Közéleti estek következő, februári vendége Navracsics Tibor, közigazgatási és igazságügyi miniszter lesz. (Az eseményről készített képes beszámolónkat Újbudai Mozaik című műsorunkban rövidesen láthatják. Ismétléseinkről bővebben a www.ujbudamedia.hu vagy a www.ujbudatv.hu oldalakon tájékozódhat.)


Forrás webcím: https://kozigazgatas.ujbuda.hu/onkormanyzat/ertekeltek-a-kormany-es-az-orszag-helyzetet