Közigazgatás
Közigazgatás webhelyen lett közzétéve (https://kozigazgatas.ujbuda.hu)

Címlap > Gazdára találtak a Fehérvári úti önkormányzati lakások

Gazdára találtak a Fehérvári úti önkormányzati lakások

   |   2006, július 3 - 19:29

Az öt rendőrcsalád mellé további négy közalkalmazott költözhet a márciusban felavatott 101 lakásos társasházba.

Beköltözhet új otthonába az a négy közalkalmazott és családja, akik áldozatos munkájukkal kivívták a kerület vezetésének elismerését. A márciusban átadott kilenc önkormányzati lakásból ötöt a rendőrség kapott meg, míg négy lakás sorsa felett Újbuda vezetői döntöttek. Veresné Krajcár Izabella alpolgármester pénteken adta át a márciusban felavatott albertfalvi lakások kulcsait a javarészt pedagógusokból álló bérlőknek. Az egyik másfél szobás lakást belülről is akadálymentesíteni kellett, hogy a mozgásában korlátozott lakó számára se jelentsen nehézséget a közlekedés. Az alpolgármester asszony hangsúlyozta, a döntést nem szociális alapon hozták meg, csupán a szorgalmat és az odaadó magatartást jutalmazták. Az új lakók többségének viszont súlyos terhet vett le ez a jutalom a válláról, hiszen eddig szinte mindannyian albérletben, vagy szálláson éltek.


Forrás webcím: https://kozigazgatas.ujbuda.hu/hirdetotabla/gazdara-talaltak-a-fehervari-uti-onkormanyzati-lakasok