Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

2006

20 éves a Csíkihegyek Utcai Bölcsőde, Óvoda és Iskola is  

Huszonegy évvel ezelőtt fejezték be a Gazdagréti lakótelep építését, majd egy évvel később megnyitották kapuikat az itteni közintézmények is. A Csíkihegyek utcában található bölcsőde, óvoda és általános iskola valamint az idős otthon és a Gazdagréti Közösségi Ház idén lesz húsz éves.

Gyurcsány Ferenc bemutatta az MSZP budai jelöltjeit

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bemutatta az MSZP budai régiójában induló jelöltjeit a Testnevelési Egyetemen. Újbudán Józsa István, Szabó Vilmos és Molnár Gyula indul az országgyűlési helyekért.

Önkontroll az utakon

Februártól három mobil sebességmérő ellenőrzi az Újbuda útjain elhaladó autók sebességét. A "XXI. század jelzőlámpája" becenevű berendezést Molnár Gyula polgármester és Czellér Ferenc, Újbuda rendőrkapitánya mutatta be.

APEH tájékoztató az 1 %-ról  

A személyi jövedelemadó 1+1 százalékos rendelkezésének a munkáltató részére történő átadására előírt határidő megváltozott.

Önvédelem mozgássérülteknek

A mozgássérültek és az idős emberek, előbbiek a fogyatékosságukból, utóbbiak a korukból kifolyólag, kiemelt célpontjai a bűnözőknek. Éppen ezen kiszolgáltatottság kivédése miatt indított előadássorozatot a BRFK, ami a héten érkezett Újbudára.

Második Újbudai Polgárőr Koordinációs Tanács

Február 8-án, szerdán tartották meg a második Újbudai Polgárőr Koordinációs Tanácsot. Az első ülésre december 14-én került sor. A havi rendszerességű megbeszélésen, az önkormányzati vezetésen kívül, a polgári védelem és a társszervek emberei is képviseltették magukat.

80 éves Grosics Gyula  

2006. február 4-én ünnepelte 80. születésnapját Grosics Gyula, a legendás Aranycsapat kapusa (közismert nevén a "Fekete párduc"), az 1952-es olimpia bajnoka és Újbuda díszpolgára.

Díjakat osztottak a PSZK-ban

A három tantárgyból indult tanulmányi verseny eredményhirdetésén a díjakat Bács Márton alpolgármester osztotta ki.

APEH Központi Ügyfélszolgálat nyitva tartása  

Az APEH Központi Ügyfélszolgálati Iroda február 15-én 18 óráig tart nyitva. Ezen időszak alatt a hivatal kizárólag a február 15-én esedékes bevallások átvételével kapcsolatban áll az ügyfelek rendelkezésére.

Oldalak