Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Átlátható Újbuda  
 

Átláthatósági megbízottja van Újbudának, Nagy Zoltánt június 3-án nevezte ki László Imre polgármester.

Végre eljöhet a fejlesztések ideje  

Újbuda Önkormányzata minden tavasszal nagytakarítást végez a közterületeken. Ilyenkor zajlik le többek között a parkok karbantartása, öntözése, a cserjék, évelők, egynyáriak tavaszi gondozása, a terek takarítása. A járványhelyzetben mindez elkerülhetetlen módosításokkal történhet meg. Erről, és a tervezett fejlesztésekről is kérdeztük Hintsch Györgyöt, Újbuda városüzemeltetésért felelős alpolgármesterét.

#MARADJOTTHON önkormányzati képviselőkkel  

A járványhelyzet magánéletükben is új kihívások elé állította a kerület politikai szereplőit. Megkérdeztük tőlük, miért tartják fontosnak, hogy otthon maradjon mindenki, mit javasolnak ennek kihasználására, illetve hogy ők maguk milyen új szokásokat vettek fel ebben az időszakban.

Nem áll le az élet a kerületben  

A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetben meghozott intézkedéseket elvben mindenki ismerheti már, a gyakorlatban azonban még számos probléma merül fel. Ezek megoldásáról kérdeztük Hintsch Györgyöt, Újbuda városüzemeltetésért és közbiztonságért felelős alpolgármesterét.

Még sok türelemre lesz szükség  

Néhány hete dr. László Imre, Újbuda polgármestere az Újbuda Televíziónak adott interjúban tájékoztatta a kerületben élőket a koronavírus-járvánnyal szembeni felkészülésről, óvintézkedésekről, valamint a megelőzés és a terjedés lassításának módjáról. Jelenleg Magyarország a csoportos megbetegedések szakaszában van. Arra kértük a polgármestert, értékelje a koronavírus-járvány miatt kialakult veszélyhelyzet eseményeit.

Az önkormányzatokat tekintsék partnernek

Tizennégy budapesti közgyűlési koalíciós kerületi polgármester közös közleményben szólította fel a kormányt, hogy a válságkezelés során az önkormányzatokat tekintsék partnernek, a helyi válságkezelést ne megszorítással sújtsák, hanem támogatással segítsék. A gazdaságvédelmi intézkedéseklel közös teherviselésre kötelezi a kormány a politikai pártokat, a multinacionális kereskedelmi láncokat, a bankokat és az önkormányzatokat.

Egy újbudai sem marad segítség nélkül  

Újbuda Önkormányzata a koronavírus-járvány kialakulása miatt az elmúlt időszakban számos óvó intézkedést hozott a kerületben lakók érdekében. A legfontosabb történésekről, változásokról László Imrét, Újbuda polgármesterét kérdeztük.

Vigyázzunk a kicsikre is!  

Minden rászoruló gyermeknek biztosítjuk a közétkeztetést - interjú Orosz Anna köznevelésért és városfejlesztésért felelős alpolgármesterrel.

Nem csökkennek a szociális támogatások  

A megjelent híresztelésekkel ellentétben Újbuda Önkormányzata nem csökkentette és „vette el a 40 százalékát” a szociális ellátásokra, segélyezésre fordítható pénznek. Mindössze annyi változás történt, hogy az új vezetés nem alkalmazza azt a túlzóan magas és megtévesztő induló keretösszeget, amelyet az előző években visszatérően megadtak, pusztán azért, hogy ne érje bírálat az akkori vezetést a területre szánt támogatás látszólagos csökkentése miatt.

Költségvetés: több jut az egészségügyre  
 

Idén több jut majd az egészségügy fejlesztésére, a Szent Kristóf Szakrendelő működésére, többet költ majd az önkormányzat a kultúrára, a kerület tisztán tartására és a környezetvédelemre is.

Az óvodáknak békére, nem központosításra van szükségük  

Az óvodáknak nem egy áldatlan átszervezésre, a szakmai fejlődés és gazdasági függetlenség ösztönzését megszüntető, a minőséget rontó központosításra van szükségük, hanem a dolgozók anyagi és emberi megbecsülésére, a fejlesztőpedagógus-ellátás erősítésére, korszerű terekre, energetikai modernizációra, játékokra, és mindenekelőtt: békére. Orosz Anna oktatásért felelős alpolgármester véleménye.

Zöld, klímabarát Újbuda  

A „Tiszta, zöld közterületek” program keretében az önkormányzat szeretné növelni és jó állapotban fenntartani a közterületek zöld felületeit, a lakosság mellett a kerületi vállalkozások és civil szervezetek bevonásával.

Aki segítségre szorul, annak segíteni fogunk  

Az Újbudai Humán Szolgáltató Központ munkatársainak tapasztalatai szerint, aki bántalmazás, kapcsolati erőszak miatt hozzájuk fordul, az szinte minden esetben fél, és nem szeretné, hogy a bántalmazó felet megkeressék. Mivel a szolgáltatások igénybevétele önkéntes (a gyermekveszélyeztetés kivételével), ezekben az ügyekben a bántalmazottra koncentrálnak.

Megépítjük a főváros új kulturális negyedét  
 

Barabás Richárddal, Újbuda kultúráért és nemzetközi kapcsolatokért felelős alpolgármesterével beszélgettünk a kerület művészeti, kulturális és nemzetközi potenciáiról, a jövőbeni tervekről, irányokról.

Oldalak