Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor
Újbuda :

Fővárosi összefogás a járványok ellen

A koronavírus-fertőzés elleni fellépés elősegítésére dolgozott ki cselekvési tervet tizenkét fővárosi önkormányzat. Az Újbudán, február 8-án tartott találkozóra valamennyi budapesti kerület polgármesterét meghívták.

 

Újbuda :

A politikának az emberekről kell szólnia

Simicskó Istvánt, Újbuda országgyűlési képviselőjét arról kérdeztük, hogyan értékeli a közelmúlt eredményeit, illetve hogy milyen célokért fog dolgozni Újbuda képviseletében 2020-ban a parlamentben.

Újbuda :

Kerületi ügyekben össze kell tartanunk

Molnár Gyula, Újbuda és Budafok–Tétény országgyűlési képviselője a 2020-as év célkitűzéseiről és az elmúlt időszak tapasztalatairól beszélt lapunknak.

Újbuda :

Környezettudatosság és egészséges élet - interjú Bakai-Nagy Zitával

Bakai-Nagy Zita Újbuda polgármesterének általános helyetteseként a környezetvédelem, a sport, a társadalmi felelősségvállalás, a szociális ügyek, az esélyegyenlőség és az idősügy felelős alpolgármestere. 2020-as terveiről, értékekről és célokról kérdeztük.

Újbuda :

Megtartották az év utolsó testületi ülését Újbudán

December 19-én, rendes ülés keretében több fontos kérdésben is döntést hozott Újbuda képviselő-testülete. Sürgősségi eljárásban többek között azt a javaslatot is elfogadták, amely a Hamzsabégi sétány védelmét és annak zöldövezeti besorolását kezdeményezi, valamint döntöttek arról is, hogy az Újbudán működő szakkollégiumokat pályázati rendszerben támogatják. A testület határozott a „Családbarát Vállalkozás Újbuda” és a „Felelős Vállalkozás Újbuda” díjak odaítéléséről is: a díjakat az önkormányzat újévi rendezvényén adják majd át a nyerteseknek.

Újbuda :

Tájékoztató a parkolásról

Újbuda Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a kerületi várakozási hozzájárulások meghosszabbítása december 1-jével megkezdődött. A kérelmek a gyorsabb ügyintézés és a sorban állás elkerülése érdekében elektronikusan is benyújthatók a kozigazgatas.ujbuda.hu/ehivatal oldalon.

Újbuda :

Középpontban a klímaváltozás

A zöldítés jegyében rendezett Újbuda Önkormányzata, a KözPont Újbudai Kulturális, Pedagógiai és Média Kft., az Újbudai Pedagógiai Iroda és a Dél-budai Tankerületi Központ multimédiás versenyt a kerületi diákoknak november 14-én az önkormányzat dísztermében. Ezen a napon adták át a klímaváltozás témájában kiírt rajzpályázatok díjait is.

Újbuda :

Új alpolgármestereket választott a képviselő-testület

Újbuda képviselő-testülete László Imre polgármester kezdeményezésére rendkívüli ülést tartott október 31-én. Megalakultak az új frakciók és bizottságok, megválasztották az alpolgármestereket és tanácsnokokat, és egy fővárosi terület elővásárlásával kapcsolatban is döntött a testület.

Újbuda :

Letette az esküt a kerület új képviselő-testülete és polgármestere

Október 24-én tartotta Újbuda Önkormányzatának újonnan megválasztott képviselő-testülete alakuló ülését, amelyen a képviselők teljes létszámban, mind a huszonöten megjelentek. Az ünnepélyes eskütételek után László Imre polgármester röviden ismertette programját, és a testület megkezdte a munkát.

Újbuda :

Átvették mandátumaikat Újbuda önkormányzati képviselői és polgármestere

Október 21-én az önkormányzat tanácstermében Homolay Károly, a XI. kerület választási bizottságának elnöke ismertette az október 13-án megtartotti önkormányzati választások kerületi eredményeit. Beszámolt róla, hogy a választás a jogszabályoknak megfelelően, rendben és törvényesen befejeződött, megköszönte a kerületben működő 115 szavazatszámláló bizottság tagjai, a helyi választási iroda és a helyi választási bizottság munkáját. Az eseményen részt vett Molnár Gyula országgyűlési képviselő, valamint a jegyző és a polgármesteri hivatal vezetői.

Újbuda :

Választási eredmények Újbudán

Országosan 48,45 százalékos részvételi aránnyal zárult az október 13-án megrendezett önkormányzati választás. A XI. kerületi névjegyzékben szereplők több mint fele (57,83 százalék) ment el voksolni - derül ki a Nemzeti Választási Iroda adataiból. A választói akarat értelmében Dr. László Imre, a Momentum-Dk-Mszp-Párbeszéd-Lmp közös jelöltje lett Újbuda polgármestere, a főpolgármester-választást Karácsony Gergely nyerte, ugyancsak az ellenzéki összefogás (Momentum-Dk-Mszp-Párbeszéd-Lmp) pártjait képviselve. (Az adatok 100 százalékos feldogozottságúak, de az eredmények nem véglegesek.)

Újbuda :

dr.László Imre a kerület új polgármestere

Jogerőre emelkedett az október 13-ai helyi önkormányzati választás eredménye, amely szerint dr.László Imre, a MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP pártok közös jelöltje lett Újbuda polgármestere.

Újbuda :

Mit intézhetek az önkormányzatnál, és mit a kormányablaknál?

Az egyes hatósági ügyek intézése 2013. január 1. óta megoszlik a kormányhivatalok és a polgármesteri hivatalok között, ezért fontos, hogy ügyintézés előtt tájékozódjunk a különböző hivataloknál intézhető ügyek köréről és az ügyfélfogadási időkről.

Újbuda :

Az Újbudai Konzultáció segíti az önkormányzat munkáját

Az Újbudai Konzultációt követően cselekvési tervet állít össze az önkormányzat, amely iránytűként szolgál a közös munka során – mondta el Hoffmann Tamás, a kerület polgármestere. A visszajelzések alapján a két leginkább fontos ügy, amellyel az önkormányzatnak a jövőben is foglalkoznia kell, egyrészt a közlekedés, másrészt környezetünk rendben tartása. Az is kiderült, hogy az újbudaiak szívesen mondják el a véleményüket, akár a konkrét helyi beruházásokkal kapcsolatban a közösségi tervezés során, akár hasonló kérdőívek segítségével. – A közös gondolkodásnál és egyfajta összefogás mentén való döntés-előkészítésnél nincs fontosabb – vallja a polgármester, ugyanakkor hozzáteszi, hogy ebből a munkából mindenkinek ki kell vennie a részét.

Újbuda :

Kerületi programok a klímavédelemért

Újbuda Önkormányzata kiemelten kezeli a klímaváltozás kérdését. Ez a szempont érvényesül a fejlesztések során is, például a kerületi középületek energiahatékonyságot növelő, ütemezett felújításában és a zöld felületek növelésében.

Újbuda :

Fővárosi Polgárőr Kerület lett Újbuda

Elnyerte a Fővárosi Polgárőr Kerület kitüntető címet Újbuda Önkormányzata és az Újbuda Polgárőr Egyesület. Az elismerést a 25. Országos Polgárőr Napon adta át az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége Balatonföldváron.

Újbuda :

Online ügyintézés: mindenkinek, mindenhonnan

Az online elérhető Önkormányzati Hivatali Portál nemcsak a magánszemélyek, hanem a vállalkozások mindennapjait is megkönnyíti. Ezen a felületen gyorsan és kényelmesen intézhetők az önkormányzati ügyek, ráadásul papírmentes, környezetkímélő módon.

Oldalak