Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 9. hétfő, Natália

Szedd össze a csapatot, és bringázz a munkába és egyetemre!

Időpont: 
2019szeptember0909:00
»
2019szeptember2218:00

A Magyar Kerékpárosklub felhívása

Idén második felvonása is lesz a Bringázz a munkába! kampánynak. Szeptember 9. és 22. között, tizenhetedik alkalommal indítja el a kampányt az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az Aktív
Magyarország támogatásával,
a Magyar Kerékpárosklub szervezésében.


A két héten át tartó, a mindennapi munkába biciklizést népszerűsítő kampány emberek ezreit szeretné ismét nyeregbe ültetni. A cél, hogy minél többen kipróbálják, mennyivel egyszerűbb, olcsóbb, egészségesebb és környezetkímélőbb kerékpárral a munkába járni.


Szedd össze a csapatot, és bringázz a munkába és egyetemre!

- ez az aktuális jelmondat, ami arra utal, hogy számítunk az eddig is velünk tekerőkre, és újdonságként a felsőoktatásban tanuló diákokra, meg persze mindenki másra is, akinek van kedve részt venni a csapatjátékban, bringázni, és értékes ajándékokat nyerni: például a legszerencsésebb két csapat egy-egy

olaszországi utazást nyerhet a Giro d’Italia kerékpáros körverseny befutójára!


Ezen kívül tíz kerékpár, trendi táskák, kerékpáros városnézések, Mol-Bubi-bérletek, ezer darab Giro d’Italiá-s póló, és egy bringatámasz - amiről a nyertes csapat dönti el, hova kerüljön - várja a szerencséseket.


Honlap:

www.bringazzamunkaba.hu

A honlap elérhetősége illetve az azon lévő tartalmak szabadon linkelhetőek, beágyazhatóak.


Közösségi média felületek:

Facebook: https://www.facebook.com/bringazzamunkaba/

Instagram: https://www.instagram.com/bringazzamunkaba/

Twitter: https://twitter.com/bringazzmunkaba

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/437613970121451/

További információk: www.bringazzamunkaba.hu


A játékban való részvételhez ezúttal is a Bike Citizens applikációt kell használni. Aki részt vett a tavalyi játékban, a meglévő Bike Citizens fiókját tudja használni idén is, viszont regisztrálnia kell majd az új kampányfelületen. Akik pedig részt vettek a legutóbbi, májusi kampányban, automatikusan bekerülnek az őszi játékba is. Az új kampányfelületen augusztus 12-től él a regisztráció. Annak aki nem használta még az appot, érdemes már a rajt előtt barátkoznia vele, csapatot létrehozni, munkanapokat beállítani a naptárban. A bringával megtett utakat rögzíteni lehet a személyes fiókban, a játékba viszont csak a szeptember 9. és 22. között megtett utak számítanak. Szeptember 9.-ig a májusi kampány statisztikáit, rangsorait is lehet böngészni még. Összegyűjtöttük néhány hasznos tanácsot, ami könnyebbé és élvezetesebbé teszi az alkalmazás használatát. Ezen az oldalon olvashatóak a különböző telefontípusok optimális beállításai is, amelyek lehetővé teszik az applikáció zökkenőmentes működését:

https://bringazzamunkaba.hu/applikacio


A játékban idén is 2-4 fős csapatok vehetnek részt. Fontos, hogy a nyereményjáték sorsolásba csak csapattagként lehet bekerülni, így az egyéni regisztráció után csatlakozni kell egy csapathoz. A részletes játékszabályt itt lehet elolvasni:

https://bringazzamunkaba.hu/jatekszabaly


Játékkal kapcsolatos technikai kérdések:
bam-helpdesk@kerekparosklub.hu


Üdvözlettel:


A Magyar Kerékpárosklub Csapata


Hasznos linkek:

https://bringazzamunkaba.hu - a Bringázz a munkába! honlapja

https://bringazzamunkaba.hu/mit-nyerhetek - a nyeremények listája

https://bringazzamunkaba.hu/applikacio - tudnivalók a Bike Citizens appról

https://bringazzamunkaba.hu/hirek - további hírek, akutalitások

https://www.facebook.com/bringazzamunkaba/ - facebook-oldal sok infóval

https://www.facebook.com/events/406988096597816/ - a nyitóesemény a Facebookon

https://www.facebook.com/events/437613970121451/ - az őszi kampány fb-eseménye