Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 27. kedd, Szabina

Pályázati felhívás díszpolgári oklevél tervezésére és elkészítésére

2020szeptember1715:15
»
2020október0218:00

Pályázat beadási határideje: 2020. október 2. péntek 12 óra

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata kerületi művészek részére
pályázatot hirdet
díszpolgári oklevél tervezésére és elkészítésére



Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata pályázatot hirdet díszpolgári oklevél megtervezésére újbudai művészek számára. A pályázat célja a minden év november 11-én, a Kerület Napján ünnepélyes keretek között átadandó díszpolgári elismerő cím oklevelének méltó megjelenítése.


Pályázók köre:
Újbudán élő vagy alkotó művészek

A pályázónak vagy újbudai lakcímmel (állandó lakcím, vagy tartózkodási hely), vagy újbudai műteremmel kell rendelkeznie, de pályázhatnak azok is, akiknek a XI. kerületben van bejegyezve cége (székhely vagy telephely).


A díszpolgári cím ismertetése:

A díszpolgárrá választásról, valamint a kerületi kitüntetések és elismerő adományozásáról szóló 36/2012. (VI.6.) XI. ÖK rendelet értelmében Újbuda díszpolgárává választható az a személy, aki a kerület fejlődéséhez kiemelkedő teljesítményével vagy életművével hozzájárul. Évente legfeljebb 2 elismerés adományozható (a létszámkereten felül posztumusz elismeréseket is lehet adományozni).

A címmel járó díszoklevélen kívül ezüstérem és a kerület címerét ábrázoló kitűző is megilleti a díjazottat.


Oklevél tervezésének formai követelményei:
- a felhasznált anyagra, technikára vonatkozó megkötés nincs,
- a grafika vagy az egyéb művészeti megjelenítés és a kivitelezés fejezze ki az elismerés rangját és jelenjen meg valamilyen formában az oklevélen Újbuda valamely emblematikus része, eleme, ami a kerület egészét jól felismerhetően jelképezi.


Az oklevél tartalmi elemei:
- az Újbuda díszpolgára cím megnevezése,
- az adományozott neve, az adományozás indokai (természetesen ez minden évben a Képviselő-testület döntését követően leadásra kerül az alkotó művésznek, általában az elkészítésre a testületi ülést követően 3 hete lesz az alkotónak),
- Újbuda címere (a címer kérésre a pályázó e-mail címére átküldésre kerül),
- a kiállítás kelte,
- a Polgármester és a Jegyző aláírásának hely.


Pályázat során benyújtandó dokumentumok:

  • pályázati adatlap,
  • grafikai terv vagy látványterv a díszpolgári oklevélről,
  • a díszpolgári oklevél anyagának, méreteinek leírása,
  • grafikai terv vagy látványterv a díszoklevél átadásának, tárolásának módszerére (pl. tok, keret), illetve annak kivitelezésére, mely adott esetben szintén a tervező művész feladata,
  • 1 db díszpolgári oklevél (és adott esetben külön részletezve annak tárolójára vonatkozó) bruttó árajánlat (az ÁFA tartalmat kérjük külön tüntessék fel) a 2020. évi esetleges megrendelésekhez.


Tájékoztató adatok, hogy az oklevelek összhangban lehessenek az éremmel, kitűzővel:

A díszpolgári oklevélhez jár egy db ezüstérem, melynek átmérője:63 mm, előoldalán: középen a kerület címere helyezkedik el. A körirat szövege: BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA, hátoldalán: az érem közepén a Szent Imre templom két tornyának stilizált képe helyezkedik el. A körirat szövege: „ÚJBUDA DÍSZPOLGÁRA”. Az oklevélhez jár még továbbá egy ezüst kitűző, melynek átmérője: 1,5 cm, a kitűzőn „ÚJBUDA DÍSZPOLGÁRA” felirat és a kerület címere látható. A tervet kifejezetten csak az oklevélre és annak esetleges tartójára, keretére, tokjára várjuk, az érem és a kitűző gyártása az eddigi gyakorlatnak megfelelően történik.

(Szintén csak tájékoztatásul írjuk, hogy 2020. évig a díszpolgári oklevél pergamenre, kézzel írva, esztergált diófa pecséttartóval - a pecséten a kerület címerével - készült. A díszoklevél tartótokja 50x10 cm átmérőjű, henger formájú, kívül kék színű, valódi bőrborítású, belül kék színű, pamut bársony bélésű volt. A tok palástján a kerület dombornyomott címere helyezkedett el. A tok fonott bőrgombbal volt zárható. Fotók ide kattintva láthatók.)


Pályázat beadási határideje: 2020. október 2. péntek 12 óra


A benyújtás módja:

A kialakult járványügyi helyzet miatt, a pályaműveket telefonos egyeztetést követően személyesen a Polgármesteri Hivatal recepcióján lehet leadni Hubicsák-Gódor Ildikó, vagy Dömök Viktória részére, a telefonszámok lentebb megtalálhatóak.

Budapest Főváros XI. Kerület Újbudai Polgármesteri Hivatal, 1113 Budapest, Bocskai út 39-41.


A pályázat elbírálása:

A beérkezett pályázatokról szakmai munkacsoport és a területért felelős Alpolgármester szakmai javaslata alapján a Polgármester dönt 2020. október közepéig.


A pályázat díjazása:
Újbuda Önkormányzata a nyertes pályamű alkotójával minden évben (5 éven keresztül) szerződést köt az adott év során átadásra kerülő díszpolgári oklevelek elkészítésére.

A nyertes művész neve (illetve adott esetben pontos titulusa, legfontosabb díjai) minden díjátadás alkalmával elhangzik.


További információ:

Programkoordinációs Csoport
Hubicsák-Gódor Ildikó    3723-469    godor.ildiko@ujbuda.hu

Dömök Viktória               3811-324    domok.viki@ujbuda.hu



Budapest, 2020. szeptember 17.


Dr. László Imre

polgármester

Címkék: 
LEGFRISSEBB
×