Pályázati felhívás
Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata
2020. évi KULTURÁLIS PROJEKTEK megvalósítására pályázatot ír ki
20 millió Ft keretösszegben a pályázó igényének megfelelően
elő- vagy utófinanszírozással
A pályázat célja:
Újbuda Önkormányzat területén megvalósuló professzionális kreatív és kulturális projektek támogatása, melyek gazdagítják a XI. kerület kulturális sokszínűségét.
Hitvallás:
Újbuda Önkormányzata állást foglalt abban a tekintetben, hogy a 2019-2024-es időszakban az egészségügy, a klímavédelem és a kultúra kiemelt területei lesznek a kerület fejlesztésének. Ennek megvalósítása érdekében a kerület vezetése egy kulturális pályázati konstrukció létrehozása mellett döntött. Célunk, hogy a piaci körülmények között megvalósuló kulturális tevékenységek mellett támogassuk azokat a kezdeményezéseket, amelyek egyfelől a meglévő kulturális tevékenységek színvonalát fenntartják, másfelől tovább színesítik a kínálatot.
Pályázók köre:
- Pályázat benyújtásra jogosult:
- a XI. kerületben bejegyzett vállalkozások, melyek alapító okiratában kulturális tevékenység, vagy azt támogató tevékenység szerepel
- kulturális alaptevékenységű civil szervezetek
- kulturális tevékenységet végző egyéni vállalkozók
- Pályázat benyújtására NEM jogosult:
- pártok, pártalapítványok, pártok részvételével létrehozott civil szervezetek
- szakszervezetek
- egyházak
- közalapítványok
- központi költségvetési szervek
- magánszemélyek
- jogi személyiség nélküli nonprofit szervezetek
- önkormányzat tulajdonában álló cégek
Tevékenységek:
- Támogatható tevékenységek:
- időszakos művészeti projekt
- kiadvány, könyv
- kulturális események, fesztiválok
- több alkalomból álló rendezvény, rendezvénysorozat
- Nem támogatható szervezetek, tevékenységek:
- a pályázata nem felel meg a pályázati kiírásban foglalt célnak
- az a pályázó, amely a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, vagy ilyen nyilatkozatot tett
- felszámolás vagy csődeljárás alatt áll
- nem rendelkezik magyarországi adóazonosító számmal
- pályázati anyaga bűncselekmény elkövetésére buzdít, vagy a tevékenység uszításra alkalmas
- a tevékenység egy burkolt demonstráció
- a projekt megvalósítása kisebbségek (nyelvi, etnikai, stb.) vagy más nemzetek méltóságának sérelmével jár
- kiskorúak védelmének törvényi követelményeibe ütközik
Igényelhető támogatás összege:
-
- A pályázat keretösszege: 20.000.000 Ft
- A kért támogatás minimum összege: 100.000 Ft
- A kért támogatás maximum összege: 1.000.000 Ft
Megvalósítási időszak, lokalizáció:
A projekt kezdete: 2020. 09.01
A projekt vége: 2020. 12.31.
A megvalósítás helyszíne: Budapest XI. kerület közigazgatási területe
Pályázati feltételek
-
- Pályázat benyújtásának határideje: augusztus 14. (péntek)
- Egy pályázó maximum 1 pályázatot adhat be.
- Hiánypótlásra lehetőség nincs.
További tudnivalók és beadandó dokumentumok:
Részletes pályázati felhívás
Pályázati adatlap
Költségvetési tábla