Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Pályázati felhívás művészeti ösztöndíjak elnyerésére

Időpont: 
2020május0811:00
»
2020május2918:00

A pályázat beadásának határideje: 2020. május 29. (péntek)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

‒ Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának
19/2005./IV. 27./XI.ÖK sz. rendelete alapján ‒

MŰVÉSZETI ÖSZTÖNDÍJAK elnyerésére


Pályázni lehet azoknak a művészeknek, akik legalább 5 éve – pályakezdő ösztöndíj esetében 3 éve – XI. kerületi állandó lakóhellyel rendelkeznek. Egy pályázó csak egy ösztöndíjat jelölhet meg.

Az ösztöndíjak évente legfeljebb két-két fő részére, a Cseh Tamás zenei ösztöndíj évente legfeljebb 1 fő részére adományozható. Nem pályázhat az a művész, aki más, a tárgyévre jóváhagyott ösztöndíjban részesül, vagy nappali tagozatos PhD-ösztöndíjas, illetve e rendelet alapján egymást követő két évben már valamelyik ösztöndíjban részesült. Az elnyert ösztöndíjakat adó- és járulék-fizetési kötelezettség terheli.

„Újbuda-Mecénás” alkotói ösztöndíj

1-12 havi időtartamra adományozható. Az ösztöndíj havi összege: minimum bruttó 50 ezer forint, de legfeljebb bruttó 75 ezer forint.

„Újbuda-Mecénás” egyszeri alkotói ösztöndíj

Meghatározott célú művészeti alkotómunkára adományozható. Az ösztöndíj összege minimum bruttó 400 ezer forint, de legfeljebb bruttó 600 ezer forint.

Újbuda-Mecénás” pályakezdő ösztöndíj

Azon fiatal művészeknek adományozható, akik a pályázati kiírás közzétételekor még nem töltötték be 35. életévüket, és már önálló művészeti tevékenységet tudnak bemutatni. Az ösztöndíj 1-12 havi időtartamra szól. Az ösztöndíj havi összege minimum bruttó 40 ezer forint, de legfeljebb bruttó 60 ezer forint.

Cseh Tamás zenei ösztöndíj

A kortárs zenei tehetségek művészi fejlődésének, kibontakozásának, alkotó munkájának támogatására, 1-12 havi időtartamra adományozható. Az ösztöndíj havi összege: minimum bruttó 50 ezer forint, de legfeljebb bruttó 75 ezer forint.


A pályázat beadásának határideje: 2020. május 29. (péntek)


Pályázni kizárólag
az ösztöndíjak alapításáról szóló rendelet mellékletét képező pályázati adatlapon, a pályázó által aláírva, a kötelező mellékletekkel (szakmai önéletrajz és az eddigi művészeti tevékenység bemutatása, a munkaterv rövid leírása /max. 1 oldal/) együtt lehet.


Pályázati adatlap

Adatkezelési tájékoztató


A pályázat a kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel kizárólag csak postai úton adható be.

Postai cím: Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata, 1113 Budapest, Bocskai 39-41.

Kérjük, hogy a borítékra írják rá: „Újbuda – Mecénás” Művészeti Ösztöndíj

Pályázattal kapcsolatos információ: Varga Katalin 381-1379, varga.katalin@ujbuda.hu


Az ösztöndíjak adományozásáról az Önkormányzat Kulturális és Köznevelési Bizottságának javaslata alapján, a Képviselő-testület dönt. A formailag hibás pályázatokat a Kulturális és Köznevelési Bizottság érdemi elbírálás nélkül zárja ki a pályázati eljárásból. Tájékoztatjuk, hogy a pályázati adatlapon megadott adatai továbbításra kerülhetnek az elbírálás során eljáró bizottság és a Képviselő-testület részére az előterjesztés mellékleteként.


Döntés várható ideje: 2020. július


A pályázat eredménye nyilvános. Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata a rá vonatkozó uniós és hazai adatvédelmi jogszabályoknak megfelelően gondoskodik a pályázó személyes adatai védelméről. Az adatkezelés jogalapja az Európai Unió általános adatvédelmi rendeletének (GDPR) 6. cikk (1) bekezdése e) pontja, azaz az adatkezelés az Adatkezelő közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges. Érintetti jogairól, az Adatkezelő kötelezettségeiről, valamint az Adatkezelő általános adatvédelmi gyakorlatáról az Önkormányzat honlapján, az www.ujbuda.hu/adatvedelem címen tájékozódhat.


Az ösztöndíj pályázat eredményéről írásban értesítjük a pályázókat.



Budapest, 2020. május 6.



Dr. László Imre sk.

polgármester

Címkék: