Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 28. szombat, Emil, Csanád

Pályázati felhívás XI. kerületi fiatalok részére az Újbudai Ifjúsági Körben való részvételre

2022április1412:30
»
2022május1518:00

Újbuda Önkormányzata felhívást tesz közzé 15-30 év közötti, XI. kerületi lakos (saját otthonban, kollégiumban, albérletben), vagy a kerületben tanuló, vagy dolgozó fiatalok számára ifjúsági, közösségi projektben való részvételre.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

XI. kerületi fiatalok részére az Újbudai Ifjúsági Körben való részvételre



Újbuda Önkormányzata felhívást tesz közzé 15-30 év közötti, XI. kerületi lakos (saját otthonban, kollégiumban, albérletben), vagy a kerületben tanuló, vagy dolgozó fiatalok számára ifjúsági, közösségi projektben való részvételre.

A kezdeményezés célja, hogy összhangban ez Európai Unió és az Európa Tanács ifjúságpolitikai céljaival, a magyar Nemzeti Ifjúsági Stratégiával, valamint Újbuda készülő ifjúsági stratégiájának elveivel, a Kerülethez szorosan kapcsolódó fiatalok számára lehetőséget biztosítson arra, hogy aktívan részt vehessenek a helyi ifjúsági élet alakításában, véleményüket megosztva beleszólhassanak az ifjúságot érintő programok formálásába.

Újbuda Önkormányzata olyan ifjúsági programok megvalósítását tervezi, melyek a fiatalok bevonásával, a fiatalok nyelvén, a fiatalokkal együtt valósulnak meg és melyek a közösségépítést és a szemléletformálást szolgálva azt célozzák meg, hogy Újbuda élhető, vonzó és támogató közeget nyújtson a fiatalabb generáció részére.

A cél az, hogy Újbuda egy olyan közeg, egy olyan közösség legyen, ahol a fiatalok saját értékeiknek megfelelően tölthetik el szabadidejüket és ugyanakkor aktív és a kerületi ifjúsági életet formáló polgárokká is válhatnak. Ennek elősegítése érdekében Újbuda Önkormányzata egy olyan ifjúsági csapat – Újbudai Ifjúsági Kör – életre hívását kezdeményezi, mely tagjai széles körben lefedik a kerülethez tartozó fiatalokat.

Az Újbudai Ifjúsági Kör és tagjai számára lehetőség nyílik ötleteik és elképzeléseik eljuttatására a kerületi döntéshozók és szakemberek felé. A Kör tagjai ugyanakkor fontos szerepet tölthetnek be kortársaik információval való ellátásában, motiválásában és akár a folyamatokba történő bevonásában. Továbbá az Újbudai Ifjúsági Kör tagjai lehetőséget kapnak az Újbuda Önkormányzata által kezdeményezett/megvalósított hazai és nemzetközi ifjúsági programokon való részvételre.

Az Újbudai Ifjúsági Körhöz való csatlakozási szándékot az érdeklődők az alábbi linken elérhető Jelentkezési Lap kitöltésével jelezhetik, melynek határideje 2022. május 15. További információ: ifjusagikor@ujbuda.hu

Azok a jelentkezők, akik április 25-ig beküldik a kitöltött űrlapot és részvételi szándékukat külön jelzik, a lehetőségekhez mérten bekapcsolódhatnak az április 29-30. között Újbudán megrendezésre kerülő, 8 ország részvételével zajló nemzetközi ifjúsági és kulturális programba. A Time4EU elnevezésű nemzetközi kezdeményezés részeként megvalósuló, Újbuda Önkormányzata által szervezett rendezvény a „Europe is Art” címet viseli. A program során a résztvevők a kultúra és a művészet különböző formáinak eszközén keresztül tehetnek szert az aktív állampolgársággal, társadalmi részvétellel, a közösségépítéssel és nemzetközi együttműködéssel kapcsolatos újszerű tapasztalatokra, ismeretekre.

A részvétel feltétele a jelentkezési űrlap kitöltése, valamint 15-30 év közötti kor; XI. kerületi lakcím, munkahely és/vagy XI. kerületi oktatási intézményben folytatott tanulmányok; az angol munkanyelvű programokon és a munkacsoportokban való részvételhez megfelelő angol nyelvtudás, valamint rövid bemutatkozó és motivációs levél megküldése. A jelentkezések elbírálásánál a motivációs levél tartalma figyelembevételre kerül.


A program és a résztvevők étkezésének költségeit Újbuda Önkormányzata finanszírozza.

A felhívás eredményéről és a további részletekről Újbuda Önkormányzata 2022. május 25-ig, a Time4EU programra történő jelentkezés kapcsán pedig 2022. április 27-ig értesíti a jelentkezőket.



Budapest, 2022. április 14.



     Orosz Anna                               dr. László Imre

alpolgármester                              polgármester

Címkék: 
LEGFRISSEBB
×