Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 5. csütörtök, Vilma

Pályázati kiírás nyári és őszi táborok megvalósítására

Időpont: 
2015március1612:00
»
2015április2018:00

A pályázat leadási ideje: 2015. április 20.

A pályázat leadási ideje: 2015. április 20.


PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata 2015. évre pályázatot ír ki 5 millió Ft keretösszegben, előfinanszírozással, NYÁRI és ŐSZI TÁBOROK megvalósítására


Pályázni lehet:

Több napos (legalább 3 napos, 2 éjszakás) nyári vagy őszi táborok ellátással kapcsolatos étkezési kiadásainak (éttermi szolgáltatásokra), útiköltségeinek, szállásköltségeinek, belépőjegyek árának, sporttáborok terembérleti díjának, sporteszközök és egyéb bérleti díjak támogatására, kézműves kellékek, kreatív eszközök beszerzésére.


Pályázhatnak:

Kerületi köznevelési intézmények (a KLIK fenntartásában működő iskolák alapítványaikkal pályázhatnak) és közművelődési intézmények, XI. kerületi székhellyel rendelkező civil szervezetek, XI. kerületben működő egyházak és intézményeik, nonprofit gazdasági társaságok, nem újbudai székhelyű, de bizonyítottan a kerület diákságáért dolgozó szervezetek.

Nem pályázhatnak: gazdasági társaságok (kivételt tesz ez alól a nonprofit gazdasági társaság), Újbudai Kulturális Intézet.


Általános tudnivalók:

A támogatási kérelem benyújtása pályázati adatlapon történik, melyen részletesen fel kell tüntetni a megvalósítandó célt, az összköltségvetését, továbbá azt, hogy a pályázó milyen saját vagy egyéb anyagi forrással rendelkezik a cél megvalósításához az igényelt támogatás összegén felül.

A pályázat beadásakor csatolni kell a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról vagy hiányáról, továbbá civil szervezetek esetén a szervezet beszámolójának, közhasznúsági mellékletének letétbe helyezéséről szóló nyilatkozatot is.


A nyertes pályázóknak a támogatási összeg rendeltetésszerű felhasználásáról elszámolást kell benyújtaniuk a támogatási szerződésben és a 35/2013.(VII.19.) ÖK rendeletben foglaltak szerint. Az elszámoláskor csak olyan és abban az intervallumban keltezett számlákat lehet leadni, melyeket a támogatási szerződésben előzetesen rögzítettek.

A pályázati adatlaphoz civil szervezetek és nonprofit gazdasági társaságok esetén csatolni kell a bejegyzésről szóló bírósági végzést, egyéb intézmények esetén az alapító okirat másolatát.

A támogatási összegből személyi jellegű kifizetések, valamint reprezentációs célú kiadások nem teljesíthetők (pl. étel, ital beszerzése, élelmiszer alapanyagok vásárlása, ajándékok, utalványok juttatása), de az ellátással kapcsolatos étkeztetés nem számít reprezentációs célú kiadásnak.


Pályázni csak 2015. évben megvalósuló projektre lehet.


A pályázati adatlapok beszerezhetőek:
Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata

Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Iroda (1113 Bp., Bocskai út 39-41.)


A pályázati adatlap letölthető ide kattintva.

Információ: Regős Orsolya 1-3732-478
Dömök Viktóra 1-3811-324


Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy csak a hiánytalanul, nyomtatott betűvel, vagy géppel kitöltött adatlapot fogadjuk el!


A pályázatot két eredeti példányban kérjük leadni, egy oldalas A/4 oldalakon (hogy scannelésre alkalmas legyen), egy helyen összetűzve!


A pályázat beadási határideje: 2015. április 20. (hétfő)


A pályázat beadása csak postai úton!

Cím: Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata, 1113 Budapest, Bocskai 39-41.

Kérjük a borítékra ráírni: Pályáztatás – táborok – 2015.


Az elbírálást követően az eredményekről az Önkormányzat értesíti a pályázókat, majd a nyertes pályázókkal támogatási szerződést köt.



Budapest, 2015. március


Dr. Hoffmann Tamás

polgármester