Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 5. csütörtök, Vilma

Változtak a családi fogyasztói közösségekre vonatkozó kedvezmények igénybevételéhez szükséges hatósági bizonyítvány kiadásának szabályai

Az egyes egyetemes szolgáltatási árszabások meghatározásáról szóló 259/2022. (VII. 21.) Korm. rendelet 2023. január 10. napjától hatályos módosítása szerint a kedvezménnyel érintett ingatlanok köre kibővült.

A továbbiakban a társasháznak, lakásszövetkezetnek nem minősülő lakóépületben, ingatlanon, ingatlan-együttesben, vagy az önálló mérési pontot (felhasználási helyet) képező, a társasház alapító okirata szerinti társasházi albetéten belül több, de legfeljebb négy, az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet 105. §-a szerinti lakás esetében adható ki az igazolás.

A kormányrendelet szerint hatósági bizonyítvány kiállítása során a továbbiakban nem kell figyelembe venni az önálló rendeltetési egységek önálló bejáratára, valamint a lakások műszaki megosztására vonatkozó követelményeket sem, tehát már nem jelenti az igazolás kiadásának akadályát, ha az egyes lakások (lakórészek) átjárhatók vagy egymásból közelíthetők meg, több – egyenként legfeljebb négy lakásos – épület van egy ingatlanon belül, illetve ha azok társasházi albetéten belül vannak.

 


Aktualizált részletes tájékoztatás
Az eljáráshoz használható formanyomtatvány

Címkék: