Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 11. szombat, Ferenc

Tájékoztatás vendéglátó üzletet üzemeltető kereskedők részére

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló törvény végrehajtásáról szóló 235/2019.(X.15.) Korm. rendelet módosítása 2021. augusztus 19. napján hatályba lépett. A hivatkozott jogszabály értelmében minden hazai vendéglátó üzlet üzemeltetője köteles a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (a továbbiakban: NTAK) által e célra működtetett elektronikus felületén  regisztrálni.

Tisztelt vendéglátó üzletet üzemeltető Kereskedők!



Tájékoztatjuk Önöket, hogy a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló törvény végrehajtásáról szóló 235/2019.(X.15.) Korm. rendelet módosítása 2021. augusztus 19. napján hatályba lépett. A hivatkozott jogszabály értelmében minden hazai vendéglátó üzlet üzemeltetője köteles a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (a továbbiakban: NTAK) által e célra működtetett elektronikus felületén az alábbiak szerint regisztrálni, valamint vendéglátó szoftver alkalmazásával napi szinten adatot szolgáltatni:

  • A vendéglátó üzlet üzemeltetője a tevékenysége megkezdésétől számított 5 napon belül köteles regisztrálni az NTAK-ba.
  • A már működő vendéglátóhely a regisztrációt 2021. november 1. napjával köteles megkezdeni, az adatok szolgáltatására és továbbítására pedig 2022. július 1. napjától köteles.


A Kormány az NTAK üzemeltetőjeként a Magyar Turisztikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaságot (a továbbiakban: MTÜ) jelöli ki. Az MTÜ a vendéglátó üzlet üzemeltetője részére a vendéglátó szoftvert térítésmentesen biztosítja.


A regisztráció elvégzését követően a nyugtaadási kötelezettségüknek kötelezően pénztárgéppel eleget tevő alábbi vendéglátó üzletek adatszolgáltatásra is kötelezettek:

  • étterem
  • büfé
  • cukrászda
  • kávézó, alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhely
  • italüzlet, bár
  • zenés-táncos szórakozóhely
  • gyorsétterem
  • alkalmi vendéglátóhely


Kizárólag regisztrációs kötelezettsége
áll fenn az alábbi vendéglátó üzleteknek:

  • munkahelyi/közétkeztetést végző vendéglátóhely
  • rendezvényi étkeztetés
  • mozgó vendéglátóhely


A regisztráció megtörténtét kérjük, Hivatalunk felé igazolja! A regisztrációról szóló dokumentum hivatali kapunkon keresztül nyújtható be: UJBUDA 202117330.


Az NTAK tájékoztatása alapján a regisztrációs felület megnyitása a későbbiekben várható, bővebb információk hamarosan az NTAK információs oldalán lesznek olvashatók: https://info.ntak.hu/.

Az MTÜ ügyfélszolgálata a hét minden napján, 0-24 óráig hívható a 06-1/550-1855 telefonszámon, illetve tájékoztatás kérhető a turisztika@1818.hu e-mail címen.



Vargáné dr. Kremzner Zsuzsanna

                       jegyző

Címkék: