Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 21. vasárnap, Dániel, Daniella

Mobilizált ügyintézés

A napokban látogatott el Gyurcsány Ferenc és Baja Ferenc a kerületünkben fél éve székelő Kormányzati Ügyféltájékoztató Központba, ahol mint kiderült a telefonálók 40%-a az elektronikus ügyintézés, vagyis az Ügyfélkapu iránt érdeklődnek.

A miniszterelnök kijelentette: a jövőben megszüntetik a minisztérium önálló call centereit, az állampolgárok tájékoztatását kizárólag a KÜK végzi majd. Fél éve kezdte meg működését a Kormányzati Ügyféltájékoztató Központ (KÜK), ahol az állampolgárok az ország bármely pontjáról, telefonon tájékozódhatnak a hivatali ügyintézésről, és konkrét ügyek intézésében is segítséget kaphatnak - mondta Gyurcsány Ferenc a központban tett látogatásán. A KÜK - a Kormányzati Portállal és az Ügyfélkapuval együttműködve - teljes körű és szakszerű tájékoztatást nyújt a magyar állampolgároknak, szervezeteknek és a külföldieknek - angol, német, valamint francia nyelven - egyaránt.

A központ tavaly júliusban még csak 7280 hívást fogadott, decemberben viszont már több mint 32 ezren kértek segítséget hivatali ügyeik intézéséhez a 189-es kék számon. Tíz telefonálóból négy az Ügyfélkapu használatáról, az elektronikus ügyintézés mikéntjéről érdeklődött, a hivatalok és hatóságok elérhetőségeiről a telefonálók 12, a családtámogatásokról 8, oktatási ügyekről 2, adókról és illetékekről 1,6 százalékuk faggatta a központ munkatársait. Január eleje óta naponta legalább százan érdeklődnek a babakötvény iránt is. A miniszterelnök szerint a központ a következő két évben havi 100-150 ezer hívást fogad majd. Az e-ügyintézési rendszer már képes megvalósítani az EU által előírt húsz elektronikus szolgáltatást is.

Baja Ferenc, az elektronikus közigazgatási szolgáltatásokért felelős kormánymegbízott szerint az Ügyfélkapu legfontosabb feladata, hogy hivatalos összeköttetést teremtsen az állampolgár és a hivatali ügyintézők között.

A központ a nap 24 órájában elérhető a 189-es kék (helyi tarifával hívható) telefonszámon, vagy a 189@ugyfelvonal.hu e-mail címen.

K.A.H.-Újbuda TV (2006. 01. 12.)

LEGFRISSEBB
×