Itt az új ezer forintos
Március elsejével új ezer forintos bankjegyet vezetett be a Magyar Nemzeti Bank.
Március elsejével új ezer forintos bankjegyet vezetett be a Magyar Nemzeti Bank.
Az elmúlt időszakhoz hasonlóan március 3-án és 4-én ismét meghosszabbított útvonalon, a Normafáig közlekedteti a 212-es autóbusz és az utasforgalmi igényeknek megfelelően tartalék autóbuszokat állít forgalomba a 21-es vonalán a BKK.
Több testvérváros képviselőjét fogadta Hoffmann Tamás polgármester abból a célból, hogy megosszák egymással a Sports4citizens, azaz a Sport a kerületiekért projekt eddigi eredményeit. A XI. kerületben tavaly januárban indult és idén nyáron záruló uniós támogatású programban 5 helyszínen valósultak meg a Válassz Sportot és a Városrészek közötti futás eseményei.
Márciustól a 4-es és a 6-os Combino villamosokra is kiterjesztette a Forgalomirányítási és UtasTájékoztatási Rendszert a Budapesti Közlekedési Központ. Emellett fedélzeti biztonsági kamerákat is üzembe helyeztek a nagykörúti villamosokon.
Kepes András előadásával indul a Szülői Értekezlet sorozat a Gazdagréti Közösségi Házban.
Újbuda komoly változások előtt áll, ami a kerület egészségügyi intézményrendszerét illeti, hiszen a következő években több milliárd forintból bővül és korszerűsödik a fekvő-, illetve járóbeteg-ellátás, nem beszélve a Dobogóra tervezett centrumkórházról. Mindez egy jól felépített stratégia része, amelynek középpontjában az újbudaiak egészsége áll.
Személyi változás a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) XI. kerületi Rendőrkapitányságán.
Már több mint 400 egyéni jelöltet jelentettek be az áprilisi országgyűlési választásra, 202-t nyilvántartásba is vettek közülük a választási bizottságok. Újbudán eddig három képviselőjelölt van nyilvántartva.
Most induló rovatunkban a mindennapi életben felmerülő gyakorlati kérdésekkel, ügyes-bajos ügyekkel, és azok minél egyszerűbb megoldásával foglalkozunk.
Hivatalosan is birtokba vehették a gyerekek a megújult őrmezei Napsugár Óvodát. A Dúdoló Bölcsődével egy épületben található intézmény több mint 50 millió forintos KEHOP-5.2.9-16. forrásból újult meg.
Ezzel a címmel indult hiánypótló sorozat a Családbarát Újbuda Program keretében. Az első rendezvénynek február 14-én a Villányi úti Konferencia Központ adott otthont. Az előadót, Böjte Csabát és a résztvevőket Molnár László alpolgármester köszöntötte.
Újbuda természeti és kulturális kincseinek megismertetését segítő ingyenes levelezőversenyt hirdetett a Képességforrás Egyesület és az Összefogás Újbudáért Egyesület.
Március 1-jétől újabb megállóval bővül a 240-es járat, így a Sashegy városrészben élők ismét közvetlenül, átszállás nélkül juthatnak el a kerület központjába. A változtatást Újbuda Önkormányzata lakossági megkeresések alapján kezdeményezte a Budapesti Közlekedési Központnál (BKK), amely a megálló használatáról közös felmérést is tervez.
Órák óta tartó hóesésre ébredt az ország kedd reggel, a kései téli időjárás számos helyen fennakadást okozott a közlekedésben. Budapesten a 4-es, 6-os villamos nem járt egy szakaszon a reggeli órákban, problémás volt a 47-es és a 49-es villamosok közlekedése is. Mindegyik szakaszon váltóhibát jelzett a Budapesti Közlekedési Központ. A téliesre fordult időjárás miatt a rendőrsé közlekedési figyelmeztetést adott ki.
Megdőlt a nappali hidegrekord hétfőn, a legmelegebb órában mínusz 6 foknál is hidegebb volt. A sokéves átlagnál lényegesen, helyenként több mint 10 Celsius-fokkal alacsonyabbak a most mért és a következő napokban várható nappali legmagasabb és az éjszakai legalacsonyabb hőmérsékleti értékek - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.