Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 27. hétfő, Hella

Fegyelmezetten kezelték a kerület pénzügyeit

Újbuda Önkormányzata mind a törvényben előírt kötelező, mind a vállalt feladatainak eleget tett – áll a Képviselő Testület által elfogadott zárszámadásban.

A zárszámadás egy olyan éves pénzügyi kimutatás az önkormányzatok világában mint a háztartásoknál a négyzetrácsos füzetben vezetett családi bevételek és kiadások, csak lényegesen nagyobb számokkal dolgozik. Újbuda Önkormányzata 2011-ben valamivel több mint 23 milliárd forint bevételt, 21.5 milliárd kiadást könyvelhetett el, mindkét szám alacsonyabb az előzetesen tervezettnél. Bevételi oldalon legnagyobb arányban a helyi adók állnak, 10.5 milliárd forint, amelyből 7 milliárd helyi iparűzési adóból, közel 3.5 milliárd forint pedig a helyi építmény és telekadóból származik. A kiadások terén a működési költségek terhelték leginkább az önkormányzatot, ezek az összes kiadás 93%-át tették ki. Személyi juttatások, azaz a kerület önkormányzati fenntartású intézményeinek dolgozói 8.5 milliárd forintba, bizonyos dologi kiadások több mint 6.5 milliárd forintot tettek ki. A zárszámadás kapcsán Hoffmann Tamás polgármester elmondta, hogy a korábbiakhoz képest lényegesen fegyelmezettebb pénzügyi politikát folytat az önkormányzat. Az egész világot sújtó válság elérte Újbudát is, sőt a helyi önkormányzatokat nagy mértékben terheli. Emiatt sajnos, kevés pénz jutott fejlesztésekre és beruházásokra. Az ellenzék kritikájában elsősorban azt fogalmazta meg, hogy a kerület vezetése sok olyan fejlesztést nem tett meg pénzhiányra hivatkozva, amelyek a helyiek érdekeit szolgálták volna. Hoffmann Tamás válaszában hangsúlyozta, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére Újbuda még mindig a fejlődő kerületek közé tartozik.