Előterjesztések és meghívó (2014.12.03.) - Gazdasági Bizottság
Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Gazdasági Bizottság
Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Gazdasági Bizottság
Újbuda megválasztott képviselői átvették megbízólevelüket a Polgármesteri Hivatalban rendezett hivatalos ünnepségen. Kiss Györgyi a Helyi Választási Bizottság elnöke elmondta, jogerőre emelkedett a 2014-es önkormányzati választás XI. kerületi eredménye, így október 22-én megalakulhat Újbuda Önkormányzatának képviselő-testülete.
Közmeghallgatás - Meghívó (2014.12.04.)
Ismét Dr. Hoffmann Tamás (FIDESZ-KDNP) lett a XI. kerület polgármestere. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint ő kapta a voksok 46,65 százalékát, Molnár Gyula (MSZP) 41,41 százalékot, Gajárszki Áron (LMP) 6,07 százalékot, Szabó György (JOBBIK) 4,79 százalékot, Gehér József Attila (MLP) 0,90 százalékot, Görög Krisztián (SZOCIÁLDEMOKRATÁK) 0,18 százalék ért el.
Túlnyomóan Fidesz-KDNP győzelem született a kerületben az október 12-i helyi önkormányzati választáson. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint az egyéni választókerületekből a következő önkormányzati ciklus képviselő-testületébe 2 ellenzéki és 15 kormánypárti politikus került be.
Lényegében rendben folyt a voksolás - állítja a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke. A helyi önkormányzati választás részvételi adatai megközelítőleg azonosak a négy évvel ezelőttivel, a XI. kerületben 49,63 százalékos volt a részvételi arány.
Este 7 órakor befejeződött az önkormányzati és nemzetiségi képviselők választása. A 10 351 önkormányzati és 3189 nemzetiségi szavazókört már bezárták a szavazatszámláló bizottságok, és hozzákezdtek a voksok összeszámlálásához, szétválogatásához. Ellenőrizniük kell, hogy az urnák sértetlenek-e, ha nem, akkor ezt rögzíteniük kell a rendkívüli események jegyzőkönyvében.
Fennakadás nélkül folyik a szavazás - állítja a Nemzeti Választási Iroda elnöke. A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán vasárnap 15 óráig a szavazásra jogosultak 29,09 százaléka adta le szavazatát a fővárosban.
Erőteljesebb a szavazói aktivitás mint 2010-ben volt az önkormányzati választáson, ma délelőtt 11 óráig a választók több mint 16 százaléka adta le szavazatát. Szavazni csak személyesen, érvényes személyazonosító igazolvánnyal és lakcímigazolvánnyal, vagy a lakcímet vagy személyi azonosítót tartalmazó személyazonosító igazolvánnyal lehet. Mindenki csak a számára kijelölt szavazókörben adhatja le voksát.
Szeptember 10-én, pénteken 16 óráig kérhet mozgóurnát a helyi jegyzőtől a mozgásában egészségi állapota, fogyatékossága, illetve fogva tartása miatt gátolt választópolgár, ezt követően már csak a szavazás napján, a szavazatszámláló bizottságnál teheti ezt meg.
16/2014/KBÖ "HPV fertőzést megelőző védőoltáshoz vakcina beszerzése" tárgyú közbeszerzési eljárás dokumentumai
Az új képviselő-testület első rendes ülése november 20-án zajlott, a nyolc nyilvánosan tárgyalt napirendi pont között szerepelt a költségvetés kiigazítása, a térfigyelő-kamerarendszer üzemeltetése és az Albertfalvai Kispiac ügyének rendezése is.
a Képviselő-testület 2014. november 20-án (csütörtök) 14.00 órakor a Polgármesteri Hivatal földszinti nagytermében (Budapest XI., Zsombolyai u. 5. szám alatt) tartandó rendes ülésére
Jegyzőkönyv (2014.11.20.)
Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Gazdasági Bizottság