Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Tájékoztatás a gyalogjárdán történő parkolás szabályairól.

A közterület-felügyelők által napi munkájuk ellátása során az egyik legnagyobb számban tapasztalt jogsértés a gépjárművel a gyalogos járdán történő szabálytalan várakozás.

A közterület-felügyelők által napi munkájuk ellátása során az egyik legnagyobb számban tapasztalt jogsértés a gépjárművel a gyalogos járdán történő szabálytalan várakozás.

A félreértések, tévedések megelőzése érdekében érdemes a témához kapcsolódó jogszabályi előírásokat átismételni, egyes rendelkezéseket tudatosítani. Az első, és legfontosabb magának a járdának a fogalma. A KRESZ szó szerint így definiálja: „Járda: az útnak a gyalogosok közlekedésére szolgáló – az úttesttől szintkülönbséggel, kiemelt szegéllyel, vagy más látható módon elhatárolt – része; a gyalogút azonban nem járda.”

Sokszor hivatkoznak a szabálysértők arra, hogy a gyalogosok „bőven” elférnek, nem zavarják közlekedésüket. A fenti meghatározásból egyértelműen látható, hogy a jogalkotó semmilyen fizikai méretet nem határozott meg. Az az útfelület, amely a mellette lévő úttesttől szintkülönbséggel elkülönül, a gyalogosok közlekednek rajta, függetlenül a méretétől, függetlenül attól, hogy esetleg a szegélye döntött, - járdának minősül.

A KRESZ bizonyos esetekben engedélyezi a járdán történő megállást / várakozást. A legfontosabb – a járművezetők által leggyakrabban figyelmen kívül hagyott – szabály: KRESZ 40.§. (8/a )bekezdése – „ A járdán — részben vagy teljes terjedelemben — csak akkor szabad megállni, ha azt jelzőtábla vagy útburkolati jel megengedi,…” Irreleváns, hogy egyébként lenne rá megfelelő nagyságú hely. Ha fent leírt módok közül egyik jelzés sincs kihelyezve, a megállás / várakozás szabálytalan. Sokan hivatkoznak panaszukban, hogy azért parkolt az adott helyre, mert ott azt semmi nem tiltja. (Jellemző helyszín a kerületben a Váli utca).

Amennyiben útburkolati jel van felfestve, szinte sosem fordul elő jogsértés, a vonal „vezeti” a járművezetőket. Ha várakozást jelzőtáblával – pl.: két kerékkel – engedélyezik, akkor van jelentősége annak, hogy a gyalogosok részére legalább 1,5 m szabad helyet, illetve a járda felét szabadon kell hagyni.

Előfordulnak olyan helyszínek, ahol a járda teljes szélessége kevesebb, mint 1,5 m és mégis kihelyezésre került a fél kerékkel való várakozást engedélyező tábla.(Neszmélyi út) A KRESZ-el szembeni látszólagos ellentmondást a 20/1984 (XII.21.) KM rendelet 35.4 pontja oldja fel: „Történelmi vagy topográfiai okok miatt kialakult, korlátozott sebességű szűk utcákban az egyik oldali járdán a várakozás 0,75–1,5 méter széles járdafelület biztosításával is kijelölhető, amennyiben a másik oldali járda teljes szélessége, vagy a járdán a 1,5 méteres járdafelület rendelkezésre áll …” Ilyen esetben tehát ismét előfeltétel, hogy jelölni kell, ( tábla vagy útburkolati jel ) és az út másik oldalán legyen legalább 1,5 m szélességű szabad járdafelület.

Mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkezők, vagy az őket szállító gépjárművek vezetői az általános megállási / várakozási tilalmat a járdákon figyelmen kívül hagyhatják, de a legalább 1,5 m szabad felületet illetve a járda felének szabadon hagyását nekik is biztosítani kell.

Újbuda Közterület- felügyelet