Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

Intézkedési terv a szórakozóhelyekről

A képviselő-testület a 33 jelenlévő egyhangú szavazatával határozott arról, hogy a Petőfi híd budai hídfőjénél működő zenés szórakozóhelyek környékének élhetővé tételéért készített intézkedési tervben foglaltakkal egyetértenek. Ennek értelmében többek között a polgármester a következő testületi ülésre benyújtja a szeszes italt árusító üzletek éjszakai nyitvatartási rendjére vonatkozó rendelettervezetet is.


A Petőfi híd budai hídfőjénél működő szabadtéri szórakozóhelyek környékének rendben tartására, a lakossági kérések, panaszok hatékony kezelésére, a környék élhetőségének javítására.
-
Az Irinyi József utca, Karinthy Frigyes út, Egry József utca, Bogdánfy utca heti négyszeri (ebből kétszer szombat és vasárnap) takarítása (kézi takarítás és gépi locsolásmosás) a kora reggeli időszakban, elsősorban a járdákon.
-

A Saru utcai park, a Lágymányosi lakótelep házai közötti zöld területek, a Bogdánfy utca házai közötti zöld területek takarítási, szemétszedési munkáinak elvégzése heti három alkalommal. A Karinthy Frigyes úti fasor takarítási, fenntartási munkáinak elvégzése legalább kéthetente. A Zöld Pardon melletti háború áldozatainak emlékművének rendszeres felügyelete, takarítása.
-
A tömegközlekedési járművek érintett megállóinak (villamosmegállók: Petőfi híd budai hídfő, Budafoki út; buszmegállók: Petőfi híd budai hídfő két irányban) kora reggeli takarítása.
-
Ingyenes, 24 órás személyes telefonos ügyfélszolgálat a létrejövő kerületi közterületfelügyelet működtetésében, mely kapcsolatot tart a rendőrséggel és más érintett szervezetekkel, szükség esetén intézkedik.
-
Személyes jelenlét este 7 órától reggel 6 óráig, a közterület-felügyelet alkalmazottai ellenőrzik a közterületi alkoholfogyasztás, a garázdaság, a rendzavarás és randalírozás által leggyakrabban érintett területeket.
-
Folyamatos élő, erős rendőri jelenlét, mindemellett - szükség esetén - a Bercsényi utcai rendőrségi körzeti megbízotti irodában kivonuló szolgálat létrehozása, hogy lehetőség legyen az azonnali beavatkozásra az érintett területen. A térfigyelőkamerarendszer kerületi megfigyelőinek bérét legalább a budapesti átlag szintjére kell emelni. A kamerarendszer biztonságos és állandó működtetését biztosítani kell.
-
Zajterhelés határértékeinek betartatása érdekében önkormányzati pénzügyi keretet kell biztosítani az Irinyi József utcában található társasházak/lakásszövetkezetek számára, melyből egy általuk megbízott zajszakértő igénybevételére lenne lehetőségük tetszőleges időpontban a zajszint ellenőrzésére.
-
Közterületi alkoholfogyasztást tiltó táblák kihelyezése a maximális bírság összegének feltüntetésével az érintett területen, különös tekintettel a Saru utcai parkra, a Karinthy Frigyes útra, az Irinyi József u.
páros oldalára és az ott található szeszes ital árusításra jogosult boltokra.
-
Boltokban történő szeszes ital árusítás időbeli (este 9 és hajnali 5 óra közötti) korlátozása jogszabályi (rendeleti) lehetőségének megvizsgálása.

Újbuda Önkormányzat (2008. 06. 22.)

Kapcsolódó cikkek:

A Fidesz vizsgálóbizottságot javasol a Zöld Pardon ügyében (2008. 06. 23.)