Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 7. péntek, Amália

A 2007. évi költségvetésről

Molnár Gyula szerint az "erőgyűjtés és a szolid építkezés" éve lesz 2007. Újbuda polgármestere hétfőn beszélt az idei év költségvetéséről az Újbuda TV Magazin című műsorában.


A polgármester beszélt a szociális plusz csomagról, aminek keretén belül több mint 20%-al nőnek a szociális juttatások 2006-hoz képest.

Elmondta, hogy 2007-ben az önkormányzat célja rendbe tenni Újbudát, mind a közterületek, parkok terén, mind a közlekedés és a közbiztonság terén. Ennek érdekében bejelentette a polgármester, hogy felállítanak egy önálló közterület felügyeletet.

S végül szóba került az új önkormányzati negyed létrejötte és célja is.

A polgármester szerint összességében elmondható, hogy 2007-ben minden kötelező és felvállalt feladatot tud teljesíteni az önkormányzat, működési hitel felvétele nélkül.

Tekintse meg videónkat.

Újbuda TV (2007. 02. 13.)

 

Kapcsolódó cikkek:

Újbuda Szociális Plusz program (2007. 02. 08.)

 

Kapcsolódó tartalmak: 
LEGFRISSEBB
×