Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

A Wieszt-ügy folytatódik

Mint ahogyan honlapunkon folyamatosan tájékoztattunk a fejleményekről, úgy az Újbuda újság legfrissebb számában összefoglaltuk az elhíresült video kirobbantotta botrány fontosabb eseményeit. Lapzártánkkor ülésezett a jogi bizottság, erről még be tudtunk számolni. Aztán a hétvégén újabb fordulat: az Echo TV ben magyarázatot adott Wieszt János, vasárnap pedig nyilatkozott az MSZP elnöke. A kerület jogi bizottságnak elnöke sajtótájékoztatót tartott. A videót készítő vállalkozó ismét nyilatkozott. Ma, hétfőn pedig Wieszt János adott ki közleményt.

A XI. kerületi Önkormányzat Jogi Bizottsága pénteki ülésén hozott határozataival az önkormányzat vagyongazdálkodási gyakorlatával kapcsolatban felmerült kétségeinek adott hangot. Kezdeményezte az önkormányzati ingatlanok adásvételét megelőző értékbecslések szúrópróba szerű felülvizsgálatát - írja közleményében a bizottság fideszes elnöke, Schneller Domonkos, aki arról is tájékoztatott, hogy további témákban döntést nem hoztak, mert az ülésről az MSZP és az SZDSZ képviseletében jelen lévő tagok kivonultak. Wieszt János szombat este az Echo TV Heti mérleg című műsorában azt mondta: az elhíresült videofelvételen valójában kölcsönt kapott a vállalkozótól. Obersovszky Péter vendége volt Kupper Andrá is. Wieszt János szerint a videó teljes mértékben manipulatív, azt megvágták, ezért azt javasolta, hogy azt szakértővel vizsgáltassák meg. Közölte, a felvételen valójában egy 2,2 millió forintos kölcsön átvételének lebonyolítása látható. Elmondta, a kölcsönügyletről egy okirat is készült, majd a stúdióban az asztalra tett egy szerinte erről szóló, kézzel írt dokumentumot. Közölte azt is, rágalmazás miatt már feljelentette Kupper Andrást. Kupper András válaszul azt mondta, nem életszerű, hogy a szocialista politikusnak csak most jutott az eszébe a kölcsönügylet, pedig a héten többször is nyilatkozott az ügyben. Wieszt János reagált Lendvai Ildikó azon nyilatkozatára is, miszerint ha Wieszt vasárnapig semmilyen meggyőző választ nem ad az ellene felhozott vádakra, akkor kezdeményezik párttagsága felfüggesztését. Wieszt erre utalva azt közölte, nem mond le, és tovább harcol az igazáért. Mint ismert, a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztálya tíz nappal ezelőtt vesztegetés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indított eljárást annak kapcsán, hogy a Fidesz XI. kerületi szervezete hatalommal való visszaélés gyanúja miatt feljelentette Wieszt Jánost. A Fidesz helyi szervezete szerint Wieszt János kétmillió forint csúszópénzt fogadott el, amelyet egy titokban készített videofelvétel tanúsít; a bemutatott felvételen az látszik, hogy a szocialista politikus, aki a XI. kerületi önkormányzat vagyongazdálkodási bizottságának is az elnöke, egy borítékot vesz át. Vasárnap a XI.kerületi önkormányzat jogi bizottságának elnöke, Schneller Domonkos sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a pénteki bizottsági ülésen miről határoztak. Schneller kijelentette: a Wieszt-botránnyal összefüggésben szükségesnek tartják ellenőrizni, hogy 2007 óta voltak-e további olyan ügyek, amelyekben felmerülhet a korrupció gyanúja. A politikus szerint feltételezhető, hogy történt máskor is hasonló eset. Schneller azt mondta: márciusban neki is mutatott egy felvételt a vállalkozó, amely valószínűleg egy másik pénzátadási ügyről készült. Újságírók ismét felkeresték a videót készítő vállalkozót, aki kijelentette, hogy csak egy videó felvétel van, azt mutatta meg Schneller Domonkosnak is. Határozottan kijelentette azt is, hogy ő soha életében nem adott kölcsön Wieszt Jánosnak, és továbbra is állítja, amit a borítékban átadott, az kenőpénz volt. Vasárnap Lendvai Ildikó pártelnök azt mondta, ha Wieszt János XI. kerületi szocialista frakcióvezető nem mond le kerületi és fővárosi önkormányzati mandátumáról, akkor az illetékes szervezeteknek módjuk van arra, hogy kizárják a frakciókból. A szocialista pártelnök vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre elmondta: nem egyeztetett külön Wieszt Jánossal, a kerületi MSZP-szervezet tárgyalt a politikussal. Hozzátette: az rendben van, hogy Wieszt János tisztázni szeretné magát, ezt tegye is meg. Arra a felvetésre, eljutott-e hozzá olyan információ, hogy más is tudhatott Wieszt János ügyéről, azt válaszolta: ennek éppen az ellenkezője jutott el hozzá. Az MSZP országos és budapesti elnöksége vasárnap délelőtt közölte, hogy kezdeményezi Wieszt János párttagságának felfüggesztését, és arra is felszólítja a XI. kerületi MSZP-frakcióvezetőt, hogy mondjon le kerületi és fővárosi önkormányzati mandátumáról. Lendvai Ildikó Burány Sándorral, a párt budapesti szervezetének elnökével közös közleményben jelezte: az MSZP szükségesnek tartja, hogy Wieszt a közvélemény előtt és a hatósági eljárásban is meggyőzően tisztázza magát. Felkérik továbbá a kerületi szervezet etikai és egyeztető bizottságát, valamint a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának etikai és egyeztető bizottságát, hogy 'tegye meg a szükséges lépeseket'. Wieszt János a mai napon a következő nyilatkozatot juttatta el a sajtóhoz: Saját pártom hozott nehéz helyzetbe, miközben a becsületemet védem egy aljas és nemtelen támadással szemben. A rólam készült felvétel hazug, manipulatív, és szerkesztett, egyetlen célja a lejáratásom. Megdönthetetlen bizonyítékaim vannak, hogy Kupper úr vádjai hamisak. Ennek ellenére meghurcolásom, a tönkretételemre irányuló kísérlet működik: sajnos ez a magyar valóság. Politikai támadás áldozata vagyok, és csupán remélem, hogy esetem legalább figyelemfelkeltésnek jó volt, ezután barátaimmal, és frakciótársaimmal Kupper úr már nem fog tudni hasonlóan aljas eszközökkel leszámolni. Bár ártatlan vagyok, nem tehetek mást, kezdeményezem tagságom felfüggesztését a Szocialista Pártban. Önkormányzati képviselői mandátumomról, és az általam viselt tisztségekről nem mondok le, mivel ezzel azt a hamis látszatot kelteném, hogy elismerem bűnösségemet. Nem. Ártatlan vagyok, és áldozat. A tagságom felfüggesztéséből következően az előttünk álló rövid időszakban nem a frakció tagjaként, hanem függetlenként veszek részt a testületek munkájában. Mivel látom, hogy személyem tehertétellé vált a Szocialista Párt számára, ezért nem kívánok indulni a 2010-es önkormányzati választásokon. Sajátos módon hónapok, talán évek fognak eltelni, mire bizonyítani tudom ártatlanságom, és megnyerem a rágalmazási pert Kupper András ellen. Szeretném leszögezni, hogy emelt fővel állok minden vizsgálat elé. Kifejezetten kérem a nyomozóhatóságoktól, hogy szakértővel vizsgáltassák meg a felvételt, bizonyítsák be, hogy szerkesztett felvételről van szó. Teljes mellszélességgel támogatom a jogi bizottság felülvizsgálatát a ciklus összes ingatlaneladásával kapcsolatban. Semmiféle titkolnivalóm sincs, sőt, érdekem hogy kiderüljön az igazság- írja közleményében Wieszt János. Összeállításunkhoz a Hír TV, az Echo TV, az m1 és a Népszabadság híreit használtuk

Címkék: