Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Bedőlt lakáshiteleseken segít az önkormányzat

Harmadik ülését tartotta meg legutóbb az Újbuda Önkormányzata által indított Lakáshiteleseket Segítő Ideiglenes Bizottság. A testület vállalt feladatával a válság hatásait szeretné enyhíteni, mégpedig azzal, hogy az önkormányzat rendezi a tartozást a bank felé, a bajba jutott pedig bérlőként kedvező feltételek mellett öt évig használhatja az ingatlant.

Klausz Csilla, a bizottság elnöke elmondta, jelenleg 15 kérelem érkezett a hivatalba, eddig hat ügyet tárgyaltak, de mindegyiket kénytelenek voltak elutasítani. Sokan ugyanis szabad felhasználású, személyi hitelproblémákkal jelentkeztek, de a grémium kizárólag lakáshitelesek támogatását vállalta - tette hozzá az elnök. A pályázatra olyan kerületi illetőségű állampolgárok jelentkezhetnek, akik valamilyen okból (munkanélküliség, alacsony jövedelem, megnövekedett költségek) nem tudják kifizetni törlesztő részleteiket. A jelentkezők Újbuda honlapjáról tölthetik le a megfelelő formanyomtatványt, amit aztán kitöltve beküldhetnek a Polgármesteri Hivatalba. A 2010. december 31-ig működő bizottság a szociális-anyagi körülmények és az egyéb rendezetlen tartozások alapján dönt a támogatásokról. Pozitív elbírálás esetén az önkormányzat kifizeti a teljes hátralévő hiteltartozást, majd a lakó öt évig kedvező áron bérelheti az ingatlant az új tulajdonostól. Így a bajba jutott vevő nem kerül az utcára, öt év után pedig akár vissza is vásárolhatja a lakást. Az önkormányzat az idei költségvetésből 95 millió forintot különített el a fizetésképtelenné vált hitelfelvevők megsegítésére, de nagyszámú jelentkezés esetén egy 150 milliós hitelkerettel is kiegészítenék az összeget.