Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Jubileumi küldöttgyűlés a TÖOSZ-ban

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) - a legnagyobb hazai önkormányzati érdekszövetség - 20 éves, jubileumi küldöttgyűlést tartott április 23-án. Molnár Gyula, a szervezet elnöke ünnepi beszédében úgy fogalmazott, hogy nincs két Magyarország, egy központi és egy helyi, mert Magyarország a közel 3200 önkormányzat hálózata.

Molnár úgy fogalmazott, hogy a TÖOSZ felelőssége a reformgondolkodás folytatása, de kihangsúlyozta, hogy strukturális átalakításokról csak akkor lehet szó, ha előzőleg már megtörtént az önkormányzatok finanszírozásának, továbbá feladatainak és hatásköreinek áttekintése. Nyomatékosította azt is, hogy Magyarország gazdasági válságának megoldását nem az önkormányzati reform jelenti, mert nincs 1000 milliárdos tartalék az önkormányzati rendszerben. A 20 éves TÖOSZ-ról azt mondta: "Erősek vagyunk, mert valós érdekeket képviselünk". Szorgalmazta továbbá egy új, egységes önkormányzati érdekszövetség létrehozását a TÖOSZ bázisán, végül kijelentette, hogy szükség van az önkormányzati érdekegyeztetés hatékony, új rendszerére és ennek érdekében az önkormányzatok készek bárkivel együttműködni. A születésnapos önkormányzati szövetséget Varga Zoltán, az új önkormányzati miniszter is köszöntötte, egyúttal partnerséget ígért és bizalmat kért munkájához. Az eseményen több mint 200 polgármester vett részt. Az ünnepi megemlékezés során felszólaltak a szövetség korábbi elnökei, majd kitüntetésben részesültek mindazok, akik az elmúlt húsz esztendőben hozzájárultak a TÖOSZ sikeres munkájához.