Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

Marad a túlsúlyos teherautókra vonatkozó rendelet

Nem ért egyet a Közigazgatási Hivatal törvényességi jelzésével Újbuda. A Képviselő-testület nem helyezte hatályon kívül a túlsúlyos teherautókra vonatkozó rendeletét.

Az Újbudai Önkormányzat 2006 elején rendeletet alkotott a 12 tonnánál súlyosabb teherautók helyi közúthasználatáról és az útfenntartási díjról. A Közigazgatási Hivatal a rendelettel szemben törvényességi jelzéssel élt, és kérte a rendelet hatályon kívül helyezését.

A Közigazgatási Hivatal szerint az Újbudai Önkormányzatnak nem volt törvényi felhatalmazása a rendelet megalkotására, továbbá a forgalomtechnikai feladatok helyi közutak esetében is a Fővárosi Önkormányzat hatáskörébe tartoznak.

A Képviselő-testület azonban a rendelet fenntartása mellett foglalt állást. Újbuda álláspontja szerint a helyi jogszabály nem alkotmányellenes pusztán azért, mert a közúti közlekedésről szóló törvény nem hatalmazza fel a helyi önkormányzatot, hogy a túlsúlyos járművek közúthasználatáért fizetési kötelezettséget írjon elő.

A Képviselő-testület az Alkotmány meghatározott pontjai alapján alkot rendeletet - a törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére. Ha helyi közügyről van szó, a testület az Alkotmány alapján jogosult az országos szintű szabályozással nem ellentétes, ahhoz képest kiegészítő jellegű helyi jogalkotásra. Az önkormányzati rendelet a város vagy község pontosan meghatározott övezeteire az országos jogszabályénál szigorúbb korlátozást vagy tilalmat vezethet be.

A súlykorlátozás bevezetéséhez a Fővárosi Önkormányzat hozzájárult. A 12 tonnánál nehezebb teherautóval behajtani tilos jelzőtáblákat a "kivétel engedéllyel" kiegészítéssel helyezték ki.

A rendeletre azért volt szükség, mert a kerületi utakat az utakat nem a folyamatosan közlekedő a a túlsúlyos teherautókra tervezték. A kerületi utak rendben tartása az önkormányzat feladata, amely évente több száz millió forintot költ az utak javítására. Egy teherautó pedig nagyságrendekkel nagyobb kárt okoz, mint egy személyautó, így méltányos az az igény a túlsúlyos teherautók üzemeltetői felé, hogy anyagilag járuljanak hozzá az utak fenntartásához.

Újbuda Önkormányzata (2007. 01. 19.)