Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Október végén bezár a Zöld Pardon és a Café del Rio

Az Újbudai Önkormányzat Képviselő-testülete április 22-én hozott, január 1-jétől hatályban lévő döntése szerint a Zöld Pardon és a Rió del Cafe nevű szórakozóhelyek - szigorú feltételek mellett - megkapták a közterületfoglalási engedélyt, így október 31-ig nyitva tarthatnak. Ezt követően be kell zárniuk. A hatályban lévő döntést az Önkormányzat Hivatalának végre kell hajtania.

Október 31-éig tarthat nyitva a Petőfi híd budai hídfőjénél álló két szórakozóhely, a Zöld Pardon és a Rió del Cafe az újbudai képviselő-testület döntése értelmében, ezt követően be kell zárniuk - közölte Baráth Andrea, a hivatal sajtófőnöke csütörtökön az MTI megkeresésére, utalva az önkormányzat az ügyben hozott korábbi döntésére.

A nyilatkozat előzménye, hogy délelőtt Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója közleményt adott ki, ebben azt írta, hogy a főváros vezetése nem támogatja a Zöld Pardon bezárását, és azt "apolitikus" lépésnek tartják. Baráth Andrea a szórakozóhelyek ügyével kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy a XI. kerületi képviselő-testület április 22-én úgy döntött, hogy a két szórakozóhely megkapja a közterület-foglalási engedélyt, január 1-jei (tehát visszamenőleges hatállyal). Jelezte azt is, hogy a Zöld Pardon és a Rió del Cafe üzemeltetői - a ZP Kft. és a Dream Works Kft. - csak szigorú feltételek mellett kaphatták meg az engedélyt.

Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester az áprilisi zárt testületi ülésen hozott döntés után az MTI-vel azt közölte: az önkormányzat elfogadhatatlannak tartja, és nem támogatja, hogy a ZP Kft., valamint a Dream Works Kft. által üzemeltetett szórakozóhelyek a korábbi évek gyakorlatának megfelelően működjenek. A két szórakozóhely működésével kapcsolatban ugyanis korábban a környéken élőktől számtalan panasz érkezett a hivatalhoz; a városrészben élők egyebek mellett elviselhetetlen zajra panaszkodtak. A polgármester akkor elmondta azt is, hogy a képviselők döntése értelmében a szórakozóhelyeket üzemeltető társaságok csak meghatározott feltételek betartása mellett vehetik birtokba a közterületeket. Így például megemelt, egyenként 22 millió forint bérleti díjat kell fizetniük a közterületek használatáért, továbbá egyenként 16 millió forintos hozzájárulást kell fizetniük a közrend és köztisztaság emelt szintű biztosításáért, valamint a folyamatos zajszint-mérés érdekében. A feltételek közé tartozik, hogy a szórakozóhelyeknek be kell tartaniuk a törvény által előírt zajhatár-értékeket.

A szórakozóhelyek október 31-ig tarthatnak nyitva, majd kötelességük az eredeti állapot helyreállítása, azaz a meglévő felépítmények bontása és a közterület parkosítása. A polgármester jelezte: a közterület rendezését követően az önkormányzat a területen országzászlót állít. Ez utóbbira utalva Szűcs Somlyó Mária délelőtti közleményében azt írta: a valódi, közismert országzászló a belvárosi Szabadság téren állt.