Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Osztyapenko lépést vált

Már lassan két evtizede nem láthatjuk a fehér zászlóval rohanó Osztyapenko szobrát az M1-es, M7-es bevezető szakaszánál. Az orosz katona Lenin és Marx társaságában pihen a Szoborparkban, a helyén viszont sokak szerint űr tátong. A KDNP kerületi szervezete Szent Kristófot látná szívesen a lejárt szavatosságú hős helyén.

Szent Kristóf, az utazók védőszentje szobrának felállítását kezdeményezte Gyorgyevics Miklós a KDNP önkormányzati képviselője a korábbi Osztyapenko kapitányt ábrázoló alkotás helyén. A budapesti folklórba beépült "Majd, ha Osztyapenko lépést vált" szólás is azt jelzi, szorosan a köztudat részévé vált a szobor, ami lépést nem is, de helyet váltott a Szoborparkba - jegyzi meg az ötlet okát a képviselő.

Gyorgyevics Miklós elmondta, Szent Kristófra azért esett a választás, mert az utazók védőszentjeként jó szolgálatot tenne Budapest egyik legforbalmasabb csomópontján. Szent Kristók azt üzeni az utazóknak, hogy nagyon vigyázzanak magukra és egymásra - tette hozzá a képviselő. Azt is hozzátette az Önkormányzat már a 2008. évi költségvetésben három millió forintot elkülönített a szobor felállításának előkészítésére. Emellett megszületett a Budapest Galéri tanulmánya a művészi megvalósítás kritériumairól is.

Nehézségek merültek fel azonban a helyszínnel, hiszen a 4-es metro és a Kelenföldi Városközpont építkezései átalakítják a területet, a Kerületi Szabályozási terv azonban már előrelépést jelentene - tette hozzá a képviselő. Gyorgyevics Miklós szerint jövőre már találkozhatnánk is a szoborral, előtte azonban a testület elé kell terjeszteni az ügyet. Újbuda képviselő-testülete - bár előzőleg támogatta a kezdeményezést - legutóbbi ülésének félbeszakadása miatt nem határozott a Szent Kristóf szobor felállításáról.

T. D. - ÚjbudaTV (2008. 11. 30.)