Az idei tanév végével megkezdődött a nyári szünidő, ami a gyerekek számára általában egyet jelent a nyaralással. Nagyon sok család azonban nem engedheti meg magának a nyári kiruccanást. Nekik szól az önkormányzat szociális alapon szerveződő táboroztatási programja, melynek keretében most Soltvadkertre indultak az iskolások.
Újbuda Önkormányzata már tíz éve szervez nyári tábort a kerület rászoruló diákjai számára. A tábort szervező Szabadidő, -és Sportosztály idén arculatot is váltott, a gyerekek döntése alapján mostantól Újbuda Eleven Tábor lesz a program neve, ezzel is azt sugallva, hogy a nyaralás mindenkinek jár.
A Sportosztály vezetője Nagy József elmondta, idén különösen színvonalas programokkal készültek a gyerekeknek. Hozzátette, talán ennek is köszönhető, hogy a 92 férőhelyes táborba 86 gyerek indul, így majdnem teltházzal szomlhatnak. A másodikosoktól a hatodikosokig számos korosztályt reprezentáló tábor alkalmával a gyerekek Szegedre, Kecskemétre, Kiskőrösre - Petőfi szülőhelyére - és Ópusztaszerre is ellátogatnak majd.
T. D. - UjbudaTV (2008. 06. 25.)