Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 6. kedd, Miklós

Testületi ülés: Sok vita, kevés megegyezés

Nemet mondtak a képviselők az új Kelenvölgyi Közösségek Házának jelenlegi terveire, januártól új vezetője lesz a Gyógyír Kht-nek, Újbuda átvenné a Tüske Csarnokot és ingatlancseréket kezdeményez a fővárosnál a testület. Egyebek mellett ezekről döntött a képviselő-testület, december 11-i ülésén.

Hosszas vita után megegyeztek a képviselők abban, hogy a Kelenvölgyi Közösségek Háza ügyében a korábbi döntéseket visszavonják. A többség elfogadta azt is, hogy új építészeti tervek, valamint új finanszírozási konstrukció mellett az eddiginél fokozottabban bevonják a lakosságot a döntés előkészítésébe. A polgármestert nem támogató oldal ugyanis nem fogadta el a jelenlegi terveket, így ebben az ügyben idén már nem lesz előrelépés.

Szintén nemet mondtak a jobb oldalon ülők az Integrált Városfejlesztési Stratégia terveire, bár az előterjesztéssel egyetértettek. Az elutasítás oka, hogy nem sikerült kivetetni az egyébként elméleti anyagból néhány konkrét és részletes, a kivitelezésre utaló elemet. A baloldaliak viszont nem támogatták a Szent Kristóf szobor felállítását.

A képviselők ugyanakkor egyhangúlag elfogadták Dr. Kóti Tamás orvos-közgazdászt a Gyógyír Kht. élére. Az új vezető januártól irányítja a kerület járóbeteg-ellátását végző társaságot.


Szintén megszavazták a képviselők a szociális ellátásokról szóló csomagban a köztisztviselőket és a közalkalmazottakat megillető, egyszeri, százezer forintos gyermekszületési támogatást. A szociális rendelet módosításával a gyógyszertámogatás emeléséről is döntés született.

A testület határozati javaslatot fogadott el arról, hogy az évek óta üresen álló és egyre rosszabb állapotban lévő Tüske Csarnok hasznosítási jogának átvételéről tárgyalásokat indítson a kerület a magyar állam illetékes vagyonkezelő szervezetével.

Ugyancsak a december 11-i ülésen szavaztak a kerületi politikusok a polgármester céljutalmáról. Mivel Molnár Gyula a szavazás előtt ezt az összeget felajánlotta a Vicus XI. Közalapítvány támogatására, a képviselők igennel szavaztak a jutalmazásra.

Újbudán néhány tucat ingatlan tulajdonjoga rendezetlen, olyanoké, amelyek fővárosi, illetve kerületi illetősége helytelenül szerepel az ingatlan-nyilvántartásban. A főváros kezdeményezte ezek közül az egyik, a Fehérvári út 10. alatti ingatlan tulajdonjogának rendezését, mivel itt épülne fel a Térségi Integrált Szakképzési Központ. A képviselők azzal fogadták el az erről szóló előterjesztést, hogy cserébe néhány, a kerület szerves részeként működő kisebb ingatlan viszont legyen Újbudáé, ilyen például a Károli Gáspár tér is.

(2008. 12. 15.)