Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 2. hétfő, Melinda, Vivien

Véget érhet a diszkó bezárásáért folytatott harc

A Club Play nevű szórakozóhely 2007-ben a Karolina út 17. szám alatt kezdte meg működését, amellyel szinte egyszerre indult meg a környéken élők panaszáradata az önkormányzat és a rendőrség felé. A lakók nemcsak a hangos zene, de a fiatalok botrányos viselkedése miatt is kinyilvánították nemtetszésüket. A panaszok jogosságát hivatalos mérések is alátámasztották. Az önkormányzat évek óta próbál rendet teremteni az ügyben, most végleg bezárhat a hely.

A Karolina úti klub már a kezdetek óta rendszeresen tör borsot a környéken lakók és az önkormányzat orra alá. Négy évvel ezelőtt a diszkó üzemeltetője használatbavételi engedély nélkül kezdett bulikat szervezni, ezért a hivatal rövid időn belül bezáratta a helyet. Az engedély megszerzése után a lakók elkeseredésére gyorsan beindult az élet a diszkóban, ahol nemcsak a zene volt hangos, de a közönség viselkedése is aggodalomra adott okot. A részeg fiatalok állandóan a bejárat előtt ordítoztak, hánytak, és vizeltek, de az útszakasz autó-, és taxiforgalma is jelentősen megnőtt.

A Polgármesteri Hivatal egyre több tiltakozó levelet kapott, szaporodtak a rendőrségi bejelentések. Az újbudai rendőrkapitányság azonnal megnövelte a rendőri jelenlétet a klub környékén, az önkormányzat pedig közterület-felügyelőket és polgárőröket vezényelt a helyszínre. Az intézkedések csak mérsékelt sikerrel jártak, hiszen bűncselekmény, illetve szabálysértés híján a hivatalos szervek nem sokat tehettek. Később a rendőrség javaslatára a bejáratot a ritkábban lakott Daróci úti oldalra helyezték át. Az intézkedéssel a vonulási útvonal már nem érintette a Karolina utat, ám a panaszok így is alig csillapodtak.

Újbuda jegyzője, Filipsz Andrea már a problémák kezdetén igazságügyi szakértőt kért fel a hivatalos zajszint mérés elvégzésére, amely egyértelműen bizonyította a lakók sérelmeit. A diszkóra egymillió forintos bírságot szabtak ki, de a helyzet semmit sem változott. Újabb mérés, majd újabb, ezúttal már 6 milliós bírság következett, amit azonban másodfokon a Környezetvédelmi Felügyelőség megsemmisített. Az ügyben ezalatt a rendőrség egyeztetéseket folytatott a klub biztonsági szolgálatával, az üzemeltető az önkormányzattal, a közös képviselők a közterület-felügyelőkkel és mindenki mindenkivel. Az utolsó mérést (lakásban és utcán egyaránt) novemberben végeztette el a kerület, a zaj ekkor is jelentős mértékben, 11 decibellel haladta meg a megengedett határértéket.

Újbuda jegyzője arról számolt be, az eredmények kézhezvétele után azonnal elrendelték a 22 és 6 óra közötti nyitva tartás korlátozást. A Club Play a határozat értelmében ebben az időszakban nem nyithatott volna ki, két nap múlva a szórakozóhelyen mégis Mikulás Partyt tartottak. A klub vezetősége eltitkolva a szankciót, egy IX. kerületi cégnek adta ki a helyet, az alkalmi rendezvényre (kitelepülésre) ugyanis jogilag nem vonatkozik a korlátozás. A trükkös diszkónak azonban így is sikerült szabályt sértenie, hiszen nem vették figyelembe a kerület helyi nyitvatartási rendeletét, amely az alkoholt árusító alkalmi rendezvények üzemeltetőire is kiterjed. Az önkormányzat válaszul gyorsított eljárást indított a két cég ellen, melynek eredményeként a szabálysértési bírságon túl a Play működési engedélyét visszavonták.

Filipsz Andrea elmondta, az önkormányzatnak meglehetősen nehéz dolga van, ha magántulajdonú ingatlan üzemeltetőjével szemben kell fellépnie, hiszen a vállalkozóbarát jogszabályok, és a jogi kiskapuk a szórakozóhelyeknek kedveznek. Egy olyan vendéglátóipari egység üzemeltetéséhez, amely nem árul dohányterméket, még működési engedély sem szükséges, az üzemeltetőnek mindössze be kell jelentenie a kereskedelmi-vendéglátó tevékenységet. A hivatal pedig legfeljebb annyit tehet, nem veszi tudomásul a bejelentést.

- A jövőben is azért fogunk dolgozni, hogy döntéseinknek érvényt szerezzünk - tette hozzá a jegyző, aki szerint várható, hogy a tulajdonos ismét jogorvoslattal fog élni. Azt is megjegyezte, a hatóság eszköztára nem teszi lehetővé olyan határozat meghozatalát, amely szerint nem működhet diszkó a szóban forgó ingatlanban. Az elkövetkező években hogyan alakul a helyiség jövője, megjósolni nem lehet, de nem kizárt, hogy kereskedelmi céllal hasznosítják majd.