Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

Vöröskeresztes Karácsony

Az újbudai vállalkozók és magánemberek által összegyűlt adományokból a kerület lakói részesültek, melyeket az önkéntesek és a Vöröskereszt munkatársai folyamatosan fogadtak és továbbították a rászoruló családoknak. Ennek köszönhetően a szervezet újbudai központja 100 kerületi nagycsaládos és 300 idős ember számára tette emlékezetesebbé a karácsonyt.

Már csak egy-két nap választ el minket a Karácsonytól, de az emberek többsége még az utolsó köröket futja, hogy a fa alatt mindenkinek jusson egy-egy szívhez szóló ajándék. Vannak azonban családok, akik anyagi helyzetüknél fogva még az apróbb figyelmességeket is nehezen engedhetik meg maguknak. A XI. kerületi Vöröskereszt karácsonyi programjai nekik segítettek.

A Magyar Vöröskereszt részéről egész évben folyamatos a gondok enyhítése, a karácsony mégis egy kiemelt alkalom. Decemberben számos helyszínen több mint 1500 ember részesült apróbb figyelmességben, vagy segélyként különböző csomagokban, élelmiszerutalványban. Az önkéntesek és a Vöröskereszt munkatársai az akciók során személyesen keresték fel az Újbudai Idősek Házának lakóit, valamint a Szent Imre Kórházban azokat a betegeket, akik betegségüknél fogva az ünnepeket a Kórházban töltik.

A legnagyobb kerületi akcióra december 17-én és 18-án kerül sor. Az előzetesen összeállított névsor alapján mintegy 300 kerületi lakosnak juttatnak élelmiszer- és vegyiárucsomagot, amely nagy segítséget jelentett a családoknak. A Vöröskereszt a legkisebbekre is gondolt. Míg a szülők a csomagokat vették át, addig a gyermekek egy teremnyi játék között barangolva választhattak maguknak és testvéreiknek ajándékot.

Gigi - Újbuda TV (2008. 12. 20.)