Gazdagrét
Február végére ígéri a tömegközlekedés átalakítását a BKK
Némileg átszervezi Buda tömegközlekedését a BKK, a 4-es metró indításakor. Ennek részeként a jelenleginél gyakrabban, csúcsidőben 3 percenként indulnak majd a 7-es buszok és mégis közlekedik majd a gazdagréti 239-es busz. Az átalakítás pontos részleteit február 28-ig hirdetik ki.
Rogán: elindult a rezsiharc
A kormány célja, hogy az energiaellátás Magyarországon legyen a legolcsóbb Európában – közölte Orbán Viktor az országgyűlés tavaszi ülésszakának nyitányán, majd hozzátette, az előttünk álló időszak legfontosabb feladata a rezsicsökkentés megvédése és folytatása lesz. Szintén a rezsicsökkentés volt a fő téma azon a fórumon, amelyet február 3-án tartottak a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban Rogán Antal részvételével.
Senki nem megy haza üres kézzel - az első száz jelentkező könyvet kap
A 25. Gazdagréti Halászléfőző verseny sok kerületi vállalkozót ihletett meg, közel harmincan döntöttek úgy, hogy felajánlanak valamit a nyerteseknek. Így elmondható, hogy máris rekordot döntött a rendezvény. Legalábbis, ami az ajándékokat illeti. A felajánlások értéke ugyanis meghaladta a másfél millió forintot.
25 éves a Gazdagréti Halászléfőző verseny
Minden 25 évvel ezelőtt kezdődött, amikor az Újbuda TV elődje, a helyi közösségi televízió meghívta a gazdagrétieket egy közös ünneplésre: a Halászléfőző versenyre.
Tavaszindító Futóverseny Gazdagréten
Több száz gyermek, fiatal és felnőtt futott március 23-án a Gazdagréti Tavaszindító Futóversenyen. A hagyományteremtő céllal szervezett esemény az Újbudai Futócsapat bemutatkozó rendezvénye volt, amelyet a Gazdagréti Összefogás Egyesülettel és a Gyaloggalopp sportirodával közösen szervezett.
Eladó Taki bácsi és Lenke néni lakása
16 és fél millió forintért árulják a 74 négyzetméteres, gazdagréti panellakást - írta a Blikk.
Gazdagréti Halászléfőző Verseny
Az Újbuda TV szeptember 22-én, azaz most szombaton rendezi meg hagyományos Gazdagréti Halászléfőző Versenyét. A szervezők csapatonként egy darab élő pontyot, tűzifát és vizet biztosítanak, bográcsról és minden egyéb alapanyagról, kellékről a résztvevőknek maguknak kell gondoskodniuk.
60+ Médiaműhely: Séta a Kakukk-hegyen
A 60+ program részeként megalakult gazdagréti gyaloglóklub lelkes csapata (amelynek kelenföldi, őrmezei, albertfalvai tagjai is vannak) két hete már nem csak a lakótelepen sétál, hanem sorra látogatja a környék szép kilátóhelyeit.
23. HALÁSZLÉFŐZŐ VERSENY GAZDAGRÉTEN - Az ÚJBUDA MÉDIA szervezésében -
Újbudán is járt a Mikulás
Második alkalommal szervezték meg a Beregszászi téri játszótéren a Mikulásváró ünnepséget. Vasárnap délelőtt a gyerekek verőfényes napsütésben foglalták el a megújított játszóteret, majd amikor a Mikulás is megérkezett, boldogan vették át az ajándékokat.
Kupper András bemutatkozása Gazdagréten - képgaléria
Jobbik sajtótájékoztató Gazdagréten - képgaléria
Eddig 72 csapat nevezett a szombati halászléfőző versenyre
Idén is lesz a már hosszú éves hagyományokkal rendelkező Gazdagréti Halászléfőző Verseny , most úgy látszik a meglehetősen nyárias hangulatú szeptemberben. Még mindig lehet jelentkezni online és személyesen, illetve telefonon az ÚjbudaTV szerkesztőségében.
60+ közösségfejlesztő: Szándékok ha összeérnek - gazdagréti példa
Gazdagréten működik két nyugdíjasklub, a közösségi házban kártya klub, sakk klub, angol társalgás, nyugdíjas ízületi torna. . . - a szomszédsági önkéntesek mégis úgy érezték, újabb lehetőséget kell teremteni arra, hogy az évek óta otthonukba zárkózó időseket közösségbe hívhassák.