Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Hoffmann Tamás

Megújul az uszoda Farkasréten

A Farkasréti Általános Iskolában negyed évszázada működő uszoda kitűnő sportolási lehetőséget kínált az intézmény diákjainak és a környék oktatási intézményeiben tanulóknak. A mára elöregedett medence és az uszoda teljes infrastruktúrája most megújul. Hoffmann Tamás polgármester, Újbuda önkormányzatának munkatársaival nemrég az építkezés helyszínére látogatott.

Elismerést kaptak az egészségügyi dolgozók

Kétszáz éve, július elsején született Semmelweis Ignác, akit az orvostudomány területén elért eredményei miatt a szakma egyik legelismertebb alakjának tartanak. Születésének évfordulóján, az orvostudomány területén tevékenykedő, kiemelkedő teljesítményt nyújtó egészségügyi dolgozókat köszöntik. A kerületben évek óta ezen a napon adják át a Pro Medicina Újbuda kitüntetéseket, valamint a Polgármesteri Dicséreteket.

Intézményvezetőket köszöntöttek a kerületben

Újbudán évek óta hagyomány, hogy a vakáció kezdetén az önkormányzat vezetői díjátadóval egybekötött ünnepségen köszöntik az iskolák és egyéb kerületi intézmények igazgatóit. Az idei esemény helyszíne az Öbölház Rendezvényközpont volt, ahol az év értékelése mellett a nyugdíjba készülő kollégáktól is búcsúztak.

Kelenvölgyben is véget ért a tanév

A Kelenvölgyi Általános Iskola tanévzáróját június 21-én tartották, az eseményen Hoffmann Tamás polgármester és Molnár László oktatásért felelős alpolgármester is részt vett.

Fekete Párduc a Bikás parkban

Június 14-én felavatták a labdarúgó Aranycsapat legendás kapusának, Grosics Gyulának szobrát a Bikás parkban. Kligl Sándor Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész alkotását a sportlegenda halálának negyedik évfordulóján leplezték le.

Díjazták a diákolimpia legjobbjait

Befejeződött az egész tanévben zajló kerületi diákolimpia, amelynek díjátadójára az önkormányzat dísztermében került sor. Újbuda a korábbi évekhez hasonlóan mind az eredmények, mind a résztvevők számában kiemelkedő teljesítményt nyújtott a 2017/2018-as tanév sportversenyein.

A védőnők napja Újbudán

A védőnő feladata igen sokrétű, tanácsot ad, felkészít, gyógyít. Munkájukhoz rengeteg türelem, odaadás és szeretet kell. Június 13-án őket ünnepelte a kerület.

Sok kérdésre adott választ Újbuda polgármestere

A Szent Imre Gimnáziumban tartotta szokásos rendezvényét az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület 11. kerületi szervezete. Az eseményre meghívták Hoffmann Tamás polgármestert is, aki beszámolt a kerületben zajló legfontosabb beruházásokról, fejlesztésekről, közlekedési változásokról, az intézmények helyzetéről, valamint az önkormányzat előtt álló legfontosabb feladatokról.

Környezettudatosak az újbudai gyerekek

Idén a Gellérthegyi Jubileumi parkban rendezték meg a Madarak és Fák Napjához kapcsolódó vetélkedőt. A programon szó volt az év madaráról, a vándorsólyomról, a madarak csőrének sokféleségéről, a baglyokról, fákról és azok terméseiről, továbbá Újbuda természeti kincseiről is. A gyerekeket a Magyar Madártani Egyesület, valamint az Újbudai Pedagógiai Intézet szakemberei segítették.

Családi nap a Bárdosban

Először tartottak családi napot a Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában. A közösségformáló rendezvényen Újbuda polgármestere, Hoffmann Tamás és egyik alpolgármestere, Molnár László is részt vett.

Év végére elkészül a Bartók Udvar újabb irodaháza

Politikusokat, város- és kerület vezetőket, valamint üzleti partnereit látta vendégül a kerületben közel harminc éve működő, ingatlanfejlesztéssel és befektetéssel foglalkozó Infogroup. A vendégek, köztük Simicskó István Újbuda országgyűlési képviselője és Hoffmann Tamás polgármester, megtekintették a Bartók Udvarban összesen 24 ezer négyzetméteren épülő A+ kategóriás irodaház munkálatait, valamint az építészetileg is magas színvonalúra tervezett épület külső és belső tereit.

Díjazták a legjobb újbudai robotprogramozókat

Hoffmann Tamás polgármester köszöntötte azt a három újbudai robotprogramozó csapatot, amelynek tagjai kiemelkedő eredményt értek el az április közepén, Kecskeméten megrendezett Robotprogramozó Országos Csapatversenyen.

Orbán Viktor nyitotta meg az Ericsson Házat

Orbán Viktor kormányfő és Börje Ekholm, az Ericsson Group elnök-vezérigazgatója adták át az ország egyik legkorszerűbb irodaházát, amelyben az irodák mellett a svéd cég egyik legnagyobb európai kutatás-fejlesztési központja is helyet kapott.

Oldalak