A Fővárosi Művelődési Ház 2016.május havi programkínálata
TEMI Fővárosi Művelődési Háza 1119. Bp., Fehérvári út 47.
TEMI Fővárosi Művelődési Háza 1119. Bp., Fehérvári út 47.
Telt ház előtt számolt be élményéről legutóbbi, az országot keresztül-kasul bejáró, az egyik állami csatornán vetített Hazajáró című műsor két riportere.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, valamint annak Idegenvezetői Továbbképző Központja 15-ik alkalommal szervezi meg Budapesten, így Újbudán is az Idegenvezetői Világnapot. A február 25-28. közötti eseménysorozat keretében idegenvezetők mutatják be a kerület nevezetességeit, történelmi értékeit az érdeklődők számára.
Aktuális programok március, április.
A Házasság hetéhez kapcsolódó programot tartott február 11-én az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség családbarát munkacsoportja a Hadik Kávéházban. Az est vendégei olyan huszonéves párok voltak, akik fiatalon alapítottak családot és egyetértettek abban, hogy a család és a karrier összeegyeztethető.
Új programsorozat indul februártól a BEAC és az ELTE Aerobik szervezésében. A mindennapos testnevelés mellett rekreációs programokra és közösségépítő eseményekre is várják az érdeklődőket.
Könyvtári körséta, tárlatvezetések, előadások, koncert és rendhagyó irodalomóra is várja az érdeklődőket Budapesten a magyar kultúra napja alkalmából péntektől vasárnapig.
Elkezdődött a farsangi szezon, közeleg a Magyar Kultúra Napja, minderre pedig az újbudai kulturális intézmények is reagálnak.
Március végéig tartó kampány indul a magyar kortárs irodalom népszerűsítésére a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban.
Folytatódik Budapest területén a „Házhoz megyünk” megelőző-vagyonvédelmi program.
1117, Bp., Kőrösy J. utca 17.
1112 Bp., Brassó út 91.
Közös összefogásra hívja a fiatalokat a három történelmi keresztény egyház azzal a céllal, hogy együtt tegyenek másokért, a környezetért. A Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház 72 óra nevű projektje egy kompromisszum nélkül szociális, önkéntes akció, melynek ideje október 8-11. között lesz.
Idén több mint 60 bográcsban főtt a halászlé Gazdagréten a szombaton megtartott Halászléfőző versenyen. Újbuda Önkormányzata valamint a kerület média- és kulturális tevékenységét összefogó KözPont Kft. bográcsonként egy élő pontyot, tűzifát és vizet biztosított a főzéshez.